Küzdelmes mérkőzéseket hozott a csonka 2. forduló a Hungarian Open csoportkörében

A szerverleállások miatt három találkozó is elhalasztásra került.

2020. október 17-én és 18-án rendezték meg a Hungarian Open csoportkörének 2. fordulóját. Az előző fordulóhoz hasonlóan újabb 4-4 mérkőzés került kiírásra a menetrendben, szombaton és vasárnap.

Szombat

A szombati közvetítés teljes felvétele megtekinthető az alábbi linken.

A játéknapot a Necrotic Esport és a Pécsi MFC összecsapása nyitotta. A játéknap rangadóján mindkét csapat erősen kezdett, ám az első mérkőzést szoros eredménnyel, a másodikat pedig nagy gólkülönbséggel a Necrotic nyerte. A harmadik találkozón is ők szerezték meg az első találatot, ám az utolsó perchez közeledve megfordította a meccsállást a Pécs. Bár sokáig tartották az előnyüket, de hajrában a Necrotic két gyors góllal visszavette a vezetést a rendes játékidőben, ezt pedig megtartották a végéig, így végül 3-0 arányban nyertek.

A második találkozón a Civis Clutchers a First Light ellen lépett pályára. Előzetesen a First Light volt a mérkőzés esélyese, ehhez képest ellenfelük kapott gól nélkül nyerte az első találkozót! A második meccsen ellenben valóságos gólfesztivált rendezett az előzőt elvesztő csapat, 9-2-re nyerték ezt az összecsapást. A harmadik és a negyedik találkozó kiegyenlített játékot hozott egyaránt, előbbit a cívisvárosiak a hajrában biztosították be, míg utóbbit a First Light hosszabbításban abszolválta, így a döntő meccs következett. Itt hosszú gólcsendet követően a Civis Clutchers a meccs derekán megszerezte a vezetést, amelyet bár kiegyenlített ellenfelük, két újabb gólt lőve a First Lightnak szaladnia kellett az eredmény után. Hátrányukból egy gólt le tudtak dolgozni, amire szintén válaszolt a Civis Clutchers, így meglepetésre 3-2-re nyerték meg a teljes párharcot.

A harmadik szetten a Team Plague a Lost Crusaders ellen mérkőzött meg. Az első meccsen bár dominánsabb volt a Team Plague, mégis szoros volt a találkozó, sokáig 1-1-re állt.. A meccs második felét megnyomta a Plague, a Lost Crusaders bizonytalankodásait jól kihasználva magabiztosan nyerte az első meccset. A második találkozó ugyanúgy folytatódott, mint az első, a Lost Crusaders ellenben támadásokig se nagyon tudott eljutni, míg a Team Plague folyamatosan lőtte a gólokat, hamar biztossá vált az újabb győzelmük. A harmadik találkozón aztán a Lost Crusaders igyekezett nagyobb ellenállást tanúsítani kapuja előtt, ám ez ellen a Team Plague ellen sokat nem tudtak tenni így se. A meccs végén egy becsületgólt így is tudtak szerezni, a Team Plague ellenben ezt a találkozót is magabiztosan nyerte meg, így a szettgyőzelem is az övék lett 3-0 arányban.

A játéknap zárószettjén a LvL Up Esport Team Peculiarity elleni találkozóját lehetett nyomon követni. A pályán bár mindkét csapat ugyanolyan szintű játékot mutatott, a kapu előtti befejezésekben sokkal határozottabb volt a LvL Up Esport, így 3-0-ra nyertek. A második meccset egy korai góllal kezdte a LvL Up, amely előnye tudatában magabiztosan játszott, a folytatásban két újabb találattal növelni tudta a különbséget, a Team Peculiarity pedig próbálkozott, de sehogy se tudta feltörni ellenfele védelmét. A harmadik meccsen aztán másfél perc alatt lőtt három gólt a LvL Up, az addig történtek pedig talán összezavarták a Peculiarity-t, egyre több ki nem kényszerített hibával játszottak, a vége pedig kiütéses, 9-0 arányú győzelem lett, így a LvL Up 3-0 arányban győzni tudott. A LvL Up tapad a Team Plague-re az A csoportban.

Vasárnap

A játéknap közvetítésének felvétele ezen a linken visszanézhető.

A vasárnapi napot az első fordulóban meglepetésvereséget szenvedő iPon Team Horizon Reapers és a DVTK Vikingek párharca nyitotta. A találkozó kisebb technikai problémák miatt késve indult el, ám ez az iTHR-t nem zökkentette ki koncentrációjából, magabiztosan nyerte a csapat az első meccset. A második találkozó kiegyenlített játékot hozott, ahol bár az első góltól kezdve az idő lejártáig vezetett a Team Horizon Reapers, a DVTK játékában végig benne volt, hogy megfordítják az állást. A harmadik meccsen ők is szerezték meg a vezetést, amelyet ugyan kiegyenlített ellenfelük, nem sokkal később visszavették az előnyt. Az iTHR nem adta fel, szinte már le is járt az idő, mikor sikerült kiegyenlíteniük, a hosszabbításban pedig ők szerezték meg a mérkőzést és a teljes párharcot is eldöntő gólt, így 3-0-ra nyertek.

Később ráadásul sajnos az is kiderült, hogy ez volt a játéknap utolsó lejátszott mérkőzése, a szervezők ugyanis a Rocket League szervereinek leállása miatt fél óra várakozás után úgy döntöttek, hogy elhalasztják a hátralévő három mérkőzést, így azok egy későbbi fordulóban, a többi találkozóval együtt kerülnek lebonyolításra.

A forduló összes végeredménye, időrendi sorrendben (a párosítás nevére kattintva az adott mérkőzés felvételét is megtekintheted):

Két (vagy másfél) fordulót követően így áll a Hungarian Open csoportkörének mindkét csoportja:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!