Hamarosan visszatérnek a VALORANTba a Reaver Collection skinek

Hamarosan visszatérnek a VALORANTba a Reaver Collection skinek

A Riot Games egy érdekes teasert tett közzé, a leakerek pedig meg is találták az eredetét.

Amikor a VALORANT megjelent, a bétában résztvevő játékosok fiókjai kaptak egy hard resetet, szinte minden eltűnt róluk, kivéve a béta jutalmak, illetve a megvásárolt VP mennyiség. Még a feloldott skineket is elvette a Riot Games, és VP formájában "térítette" azt vissza a játékosoknak megfejelve még egy kis extra mennyiséggel, így köszönve meg, hogy a béta alatt is költöttek már a játékra.

Azonban a skinek elvétele sok játékost érzékenyen érintett, ugyanis a bétában elérhető Reaver Collection szett nem tért vissza a megjelenés után a boltba, sőt még csak nem is volt róla információ, hogy mikor lehet majd rá újra lecsapni. Annyira népszerű volt a játékosok körében, hogy szinte az összes hivatalos VALORANT tweet alatt felbukkant legalább egy ember, aki megkérdezte a Riottól, hogy mégis mikor hozzák vissza. Úgy fest, most eljött a pillanat, néhány nappal ezelőtt a Riot az alábbi posztot tette közzé:

A képen látható szavak azt jelentik, hogy visszatérek, jobb szélen pedig egyértelműen a Reaver Collection jellegzetes célkeresztje tűnik fel. Ezután a leakerek további nyomokat is találtak, információik szerint a szett október 28-án/29-én visszatérhet.

Te lecsapsz majd rá?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te lecsapsz a Reaver Collection skinekre?

Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések