Több, mint egy év után újra Major Dota 2 LAN versenyt rendeznek, íme a helyszín

Több, mint egy év után újra Major Dota 2 LAN versenyt rendeznek, íme a helyszín

14 hónappal azután, hogy a COVID19 pandémia miatt egyetlen offline rendezvényt sem tartottak Dota 2-ben, most úgy néz ki a Szingapúr Major lehet az első torna.

A One Esports és a Singapore Tourism Board partneri kapcsolata sikeresnek bizonyult, így együttes erőből, ha minden jól megy, tető alá tudják hozni 2021 első Dota 2 Major versenyét. A PGL közreműködésével megtartandó esemény a Dota Pro Circuit első LAN-ja lesz, ahol március 25. és április 4. között 18 csapat mérheti össze tudását a helyszínen. A legjobbakat a Singapore Indoor Stadium látja majd vendégül, melyet 90 millió dollárból építettek és 1988 július elsején adtak át. Az arénát egy japán épitészmérnök, Kenzo Tange tervezte, befogadóképessége pedig az átalakításoktól függően 7 és 11 ezer fő.

"Nagyon örülünk, hogy visszatérhetünk Szingapúrba egy újabb nagyszerű versenyre a Dota 2 Singapore Invitational 2019 után. A PGL-nek ez egy hatalmas megtiszteltetés, hogy bemutathatjuk a Winter 21 DPC első Major versenyét, amelyet a lehető legbiztonságosabb helyen - Szingapúrban - tartanak meg. A Manila Major és a Kuala Lumpur Major után most egy újabb emlékezetes eseménnyel térünk vissza Délkelet-Ázsiába." - mondta Silviu Stroie, a PGL ügyvezető igazgatója.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a helyszínen engedélyeznek-e közönséget, és még akkor is képlékeny a nézők beengedése a stadionba, ha Szingapúrt jelenleg a világ egyik „legbiztonságosabb” országának tartják.

A ONE Esports Singapore Major 2021-en összesen 18 csapat küzdhet majd meg egymással a Dota Pro Circuit első szezonjának első osztályaiból. A díjazás és a pontelosztás a következőképpen történik:

  1. hely: $200,000 és 500 DPC pont
  2. hely: $100,000 és 450 DPC pont
  3. hely: $75,000 és 400 DPC pont
  4. hely: $50,000 és 350 DPC pont
  5. hely: $25,000 és 300 DPC pont
  6. hely: $25,000 és 300 DPC pont
  7. hely: $12,500 és 200 DPC pont
  8. hely: $12,500 és 200 DPC pont

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!