Az európai csapatok hoppon maradtak az év első nagyszabású versenyein.
Január utolsó hétvégéjén három bajnoki cím talált gazdára a profi Counter-Strike berkein belül, melyből kettőt a Független Államok Közösségének (CIS) csapatai hódítottak el. A Virtus.Pro a cs_summit 7 állomását húzta be vesztett pálya nélkül, míg a DreamHack Open Január döntőjében a Spirit játszi könnyedséggel tarolta le ellenfelét. A DreamHack amerikai győztese a brazil paiN lett.
A statisztikákból jól látszik, hogy a Virtus.Pro meg se izzadt a torna alatt, pedig akadt bőven kihívójuk. A kazak-üzbég-orosz-lett ötös legszorosabb meccseit svéd csapatok ellen játszották, de azért odáig egyik mérkőzés sem fajult, hogy pályán veszítsen a Virtus.Pro. A csapat irányítója, Jame annyira jól játszott, hogy a torna MVP címét is kiérdemelte.
Egész más volt a helyzet a Spirit gárdájával, akiket nem igazán tartottak a torna esélyeseinek. Elnézve az ellenfeleiket, a BIG ötösét, a Gambit mezőnyét, minden előzetes jóslatnak ellentmondott ez a győzelem. A Spirit főleg a rájátszásban okozott nagy meglepetést, amikor 2-1 arányban kiejtették a BIG csapatát, de ami ezután jött, arra se sokan fogadtak volna, ugyanis 3-0 arányban verték a FunPlus Phoenixet.
A paiN győzelme már egy fokkal kiszámíthatóbb volt, a döntőben pályaelőnnyel indultak a Rebirth-tel szemben, akiket korábban a felső ágról küldtek le az alsóra. A legtöbb verseny döntőjében ilyenkor a felső ágról érkező egy pálya előnnyel kezd, amit természetesen a paiN kihasznált és ha nem is olyan simán, de behúzták az DreamHack Open Január amerikai állomását.
Eltekintve az amerikai mezőnytől és nagyobb fókuszba helyezve az európait, nagyon úgy néz ki, hogy az év elején a CIS államok országai átvették az első osztályú CS:GO irányítását. Az igaz, hogy a hétvégi tornákról több neves csapat is hiányzott, de ne feledjük január 24-én a Na'Vi is térdre kényszerítette a Blast Premier Global Finals döntőjében az Astralist.
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!
Cover photo source: hltv.org