Két hős főszereplésével jön a Dota Anime sorozat a Netflixen

A Valve csapatával együttműködve megalkották a Dota univerzumában játszódó Anime sorozatot, melynek az első évada 8 epizódos lesz.

A DOTA: Dragon's Blood (magyarul Sárkányok Vére) névre elkeresztelt alkotás március 25-én startol a Netflixen. A sztoriról eddig annyit tudni, hogy a középpontban Davion áll majd, a híres Dragon Knight (Sárkánylovag), aki elkötelezte magát annak érdekében, hogy eltörölje a Scourge ivadékait a Föld színéről. Útja során összefut egy hatalmas, ősi eldwurm sárkánnyal, valamint a nemes Mirana hercegnővel, aki saját titkos küldetését teljesítette. Ezt követően Davion sokkal nagyobb kalandokba keveredik, mint azt valaha el tudta volna képzelni.

A két hős megannyi istennel és démonnal küzdhet meg, és az események sodrában különleges és váratlan segítségre lelnek majd, miközben régi és új arcok is feltűnnek a harc során. A bejelentést követően már azt is tudni, hogy február 19-én egy újabb teaser érkezik a műből, de jön majd egy trailer is még a debütálás előtt:


Kép forrása: facebook.com/wykrhmreddy

A sorozat egyébként Ashley Edward Miller producer felügyelete alatt készült el, akinek az X-Men: First Class, Thor és Black Sails-t is köszönhetjük. Az animációért a dél-koreai székhelyű Studio MIR felel, és hogy mire képesek, arról a The Legend of Korra and Voltron: Legendary Defender sikerei árulkodnak.

"A rajongók imádni fogják, hogyan képzeltük el a DOTA 2 univerzumot, és milyen epikus, valamint érzelmes ugyan mégis felnőtteknek szóló történetet szőttünk össze néhány kedvenc karakterükből. A filmes animáció, a színészi játék és a zene egyszerűen a következő szint, és hálás vagyok Valve-nak, hogy támogatta a kreatív ambícióinkat." - mondta Ashley Miller.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!