"A Riot most nagyon magasra tette a lécet!" - iTHR VALORANT interjú

Az iTHR sikeresen felülkerekedett Európa egyik nagy nevű csapatán, és ég bennük a tűz, hogy ez ne csak egyszeri alkalom legyen.

A héten újabb VALORANT Challengers selejtezőket tartott a Riot Games, amin természetesen ott volt a most már Tigenevel felálló iPon Team Horizon Reapers is, a magyar kaszások pedig próbálták kisajtolni a legtöbbet a lehetőségből. A top 32-nél a Vitality csapatával kerültek szembe, akiket végül 2-1-re sikerült megbüntetniük. A bravúros győzelem után a csapat menedzsere, Hagymási "XeqtR" Balázs válaszolt néhány kérdésünkre a csapattal, a játékkal, és a következő lépéseikkel kapcsolatban!

Egészen szoros meccset játszottatok a Team Vitality-vel, de végül sikerült felülkerekednetek. Milyen módon találtatok rajtuk fogást, mi volt a taktika, ami elhozta a győzelmet?

Az elmúlt hónapban sok változtatást eszközöltünk a csapaton belül. Gondolok itt arra, hogy Tigene csatlakozott az aktív rosterhez, átalakítottuk a teljes agent pool-t, illetve talán a legnagyobb “dopping” az nem más, mint Juhász “PanDany” Dániel érkezése, akinek személyében egy 100%-os coach-ra találtunk. A roster most nagyon erős és homogén, nincs a csapatban gyenge vagy rosszabbul teljesítő láncszem. A Vitality is egy erős csapat, viszont Daninak hála nyitott könyv volt számunkra, pontosan tudtuk hogy mit fognak csinálni és előre felépített stratégia alapján sikerült is felülkerekednünk Európa egyik legnagyobb organizációján.

A nemzetközi eredmények és a folyamatos gyakorlás azt jelenti, hogy a csapat biztosan indul a K&H MN3B-en?

A csapat célja, hogy  a nemzetközi top 8-ba tudjuk magunkat pozicionálni, viszont a roster 100%-ban magyar, így természetesen a lehetőségeinkhez mérten az összes nagyobb hazai rendezésű versenyen igyekszünk jelen lenni. Nagyon sok rajongónk van, és rengeteg olyan inputot kapunk, hogy szeretnének magyar csapatok is az iTHR ellen játszani - ezek remek alkalmak erre. Ott leszünk persze!

Szerintetek mennyiben lehettek ellenfelei a HEET-nek a magyar versenyeken?

A HEET mostani rostere nagyon erős és szintén homogén - remekül összerakott csapat. Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban az iTHR 70%-körül adja ki a magában lévő teljesítményt, ha majd sikerül a 100-at közelíteni, akkor fogunk tudni akár meglepetést is okozni. Illetve ne felejtsük el, hogy a HEET a legjobb magyar eredményeit Tigene-vel érte el.

Mi a véleményetek a VALORANT aktuális metájáról, állapotáról?

Izgalmas. Főleg olyan szempontból, hogy a mai napon beszélünk egy metáról ami egy nerf/buff-nak köszönhetően talán a jövő héten már nem is lesz meta. Az agent pool viszonylag stabil, de sokszor látunk dupla duelist felállást vagy akár egy Sage & Skye kombót egy csapaton belül - sok csapat szeret kreatív meglepetést okozni - aztán jön egy ex OW profikból álló mix egy bétás metával és végig-pofozza az EU top 8-at :) (Monkey Business). Szeretjük azt, hogy nincs egy igazán beton meta ebben a játékban amitől ha eltérsz, akkor biztosan veszted a mérkőzést egy azonos képességű csapat ellen. A Valorantnak talán az a legnagyobb szépsége, hogy megpróbálja az egyéni képességek alapján formálni az agenteket, és ez személy szerint számomra nagyon érdekes és izgalmas.

Bár még csak az év első nyílt versenyének második selejtezője zajlik, a Riot Games már tavaly novemberben felvázolta a VALORANT 2021-es versenynaptárát. Milyennek tartjátok a terveket és az eddigi megvalósítást?

Ahhoz képest, hogy még nincs 1 éves a játék, a Riot a legnagyobb profizmussal nyúl hozzá folyamatosan az updatek, az újdonságok és az eventek terén is. Amit idénre terveztek az teljes mértékben kielégíti a kompetitív igényeket, a megvalósítás / lebonyolítás pedig vérprofi. A kiszolgáló rendszertől kezdve a tournament klienseken át - igazából le a kalappal, a Riot most nagyon magasra tette a lécet.

A Team Vitality elleni győzelem után szépet léptetek előre az európai ranglistán, átformálta ez esetleg a további terveket? Hogyan halad majd tovább a csapat?

A Vitality egy állomás vagy egy lépcsőfok volt csak, a cél hogy biztosítsuk stabilan a helyünket a top 8-ban, illetve hogy izgalmas contentet hozzunk a rajongóinknak. Folyamatosan törekszünk arra, hogy ha kupát játszunk és a szabályzatban nincs tiltva a streamelés, akkor közvetítsük a mérkőzéseinket. Nagyon jó érzés volt a Vitality ellen is látni hogy több mint 2000 szurkolónk volt Tigene csatornáján, illetve több mint 4000 ember követte élőben HITBOXKING csatiján, ahol a Tigene streamet streamelték tovább.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!