Sackboy: Ezért játssz ezzel a remek platformerrel!

Sackboy: Ezért játssz ezzel a remek platformerrel!

Sackboy visszatért, méghozzá nem is akárhogy! 

Sackboy felett először 2008-ban, a LittleBigPlanetben vehettük át az irányítást. A közösségi élményre erősen építő puzzle-platformer azonnal belopta magát nagyon sok PlayStation 3-tulaj szívébe, előremutató és újszerű játékmenetének hála pedig hatalmas rajongóbázist alakított ki maga körül. 2011-ben érkezett a folytatás, a LittleBigPlanet 2, mely a "Play, Create, Share" élményt még tovább fokozta, és játékosok millióit csábította saját pályák, minijátékok és egyéb nyalánkságok készítésére.

Mindezek után a fejlesztő Media Molecule elengedte a LittleBigPlanet kezét (áttértek a Tearaway, majd a Dreams fejlesztésére), és a 2014-es harmadik részt már a Sumo Digital készítette el. A LittleBigPlanet 3-ba annyi tartalmat (saját és licencelt) zsúfoltak, hogy szinte lehetetlen volt összeszámolni már csak azt is, hogy hány kioldható kosztüm kapott benne helyet.  A spin-off részeknek hála (volt kézi konzolos változat és gokartverseny is) Sackboy a Sony összes platformján tiszteletét tette már, így borítékolható volt, hogy a PlayStation 5 premierjére ismét visszatérhetünk ebbe a varázslatos világba. De hogy így, ilyen formában, ilyen remek lokális co-oppal..

sackboy-a-big-adventure-pcguru-pr-2-2.jpg

Óriási kaland az egész családnak

Az álmok és a rémálmok körül forgó történet ezúttal teljes magyar feliratozással érkezett, ami rendkívül nagy segítséget jelent. A lokalizáció mellett fontos még megjegyezni, hogy a Sackboy: A Big Adventure nem tekinthető teljes értékű LittleBigPlanet-folytatásnak, hisz műfaját tekintve sokkal inkább ügyességi játék. Ugyanaz az univerzum, visszaköszönnek régi karakterek, de még kosztümök is, azonban a játékmenet a klasszikus ugra-bugrára épít, ahol csapdákat és ellenfeleket kerülgetve kell végigszaladnunk az adott pályán. Ezzel együtt pedig nem csupán az év, de a közelmúlt legtökéletesebb platformere lett a Sackboy: A Big Adventure, mely úgy képes innovatív és merészen előremutató lenni, hogy közben nem szakad el a gyökereitől, azaz a jól ismert – és megszeretett – Zsákemberektől és mesés világuktól. Mindegyik pálya teljesen új színvilágot és sajátosságokat hoz magával, ahol a haladás abszolút gördülékeny, de azoknak sem kell csalódniuk, akik társaságban esnének neki a játéknak, és azoknak sem, akik kellő kihívásra vágynak. Előbbire ott a lokális co-op, ami fantasztikus élmény, utóbbit tekintve pedig, ha minden extra tárgyat be akarunk gyűjteni, azért bizony eléggé meg kell küzdenünk, legyen szó akár elérhetetlennek tűnő helyek felfedezéséről vagy 2-3 másodperc lefaragásáról az összidőből.

A pontot az i-re pedig a zenei felhozatal teszi fel. Érdemes a zenei pályákat többször is végigjátszani (igen, immáron ilyenek is vannak, nem is akármilyen minőségben), hogy halljuk, miként igazodik dinamikusan az adott popsláger a mozgásunkhoz, illetve a környezethez. Összességében a Sackboy: A Big Adventure képében egy tökéletes ügyességi platformjáték született, ami egészen messze esett a fájától (LBP), mégis hű a gyökereihez, és ami akár egyedül, akár többedmagunkkal játszva önfeledt kikapcsolódást és szórakozást ígér, korosztálytól függetlenül. A fiatalabbak is nyugodtan leülhetnek elé, hisz varázslatos világa egy perc alatt beszippant bárkit, viszont azoknak sem kell csalódniuk, akik a kihívás-faktort keresik egy ügyességi játékban, hiszen a 100% elérése nem egyszerű feladat. Lényegtelen, hogy PlayStation 5 vagy PlayStation 4 konzolon játszik vele az ember, az élmény mindkettőn garantált, legyünk egyedül vagy lokális multiban, társakkal, ami a plusz kontroller birtokában természetesen még nagyobb élmény! (x)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!