K&H MN3B SL GTS: két izgalmas futamon két győztest avattak a nyitóhétvégén

A tavalyi bajnok egy futamot nyert, de meglepetésre a második versenyen már legyőzték őt.

Izgalmasabb versennyel aligha indulhatott volna útjára a K&H MNEB SIM Liga GT Sport Bajnokság. Az első futamon Fuji International Speedway Short pályán mérhették össze a játékosok a tudásukat PS4-en. Az első héten a 14 bejutott játékos egy időmérő keretein belül osztotta fel egymás között a rajtrácsot, és már itt összejött az első meglepetés, a tavalyi bajnok Blazsán Patrik csak a harmadik helyről rajtolhatott el. Miután azonban a pole pozíciót megszerző versenyző nem tudott részt venni végül a futamon, így az első sorból vághatott neki a futamnak Szarka Zsolt mögött.

A rajtot követően egyébként ez a két versenyző meg is tudott lépni, és nagyjából a 13 körös futam feléig csatáztak egymással, ekkor azonban a célegyenes végén Blazsán meg tudta előzni az addigi élenálló Szarkát, aki még egyszer vissza tudta venni néhány kanyar erejéig a vezetést, de kénytelen volt feladni az első helyet gyorsabb ellenfelével szemben. Ezt követően Patrik saját tempóját autózva egy nagyjából 3 és fél másodperces előnnyel meg is nyerte a versenyt. Mögötte Báder Benjáminnak kellett szinte az elejétől a végéig pokoli tempót diktálnia és elképesztő keménységgel védekeznie, de végül sikerült visszavernie Megyeri Örs összes próbálkozását. A középmezőnyben Bartha Tamás és Tóth Gábor is nagyot küzdött, hogy behozza az autóját az 5. és 6. helyen, miközben a kockászászlóval leintett 7. és 8. hely között mindössze néhány tized másodperc történt, de előbb Tóth Henrik futott be Szabó Pál előtt, bár utólag kiderült Pál kapott egy félmásodperces büntetést a játéktól.

A második futam szintén ezen a pályán zajlott, annyi különbséggel, hogy az első nyolc helyezett a végeredmény alapján fordított sorrendben állt fel a rajtrácsra. Emiatt sorolták hátrébb az élmenőket, viszont a rajtot követően Szarka és Báder óriási lendülettel már az első körökben átverekedte magát a mezőnyön, és nagyjából sikerült is élre állniuk, közéjük egyedül Tóth Gábor ékelődött be, ő tudta tartani a tempójukat, miközben a többiek nem tudtak élni a remek pozíciókkal a középmezőnyből. Ez idő alatt Blazsánnak egy kicsit nehezebb dolga volt, nem igazan sikerült előznie vagy csak szimplán megvárta, hogy a nagy tumultus lecsengjen, de a harmadik körtől kezdve ő is belehúzott és gyorsan felzárkózott. A verseny nagy vesztese közben a harmadik körben egy kanyart elrontó Tóth Gábor lett, a kicsúszása után ugyanis az utolsó helyre esett vissza. Miközben Patrik átverekedte magát Báderen is, és elindult, hogy befogja Szarkát, de az élen most olyan jó tempót autózott a nagy rivális, hogy nem sikerült ez a terve a címvédőnek. A középmezőnyben a Bartha Tamás, Szabó János, Szabó Pál és Tóth Henrik négyes vonata fokozta az izgalmakat, és köztük folyamatosan változott a sorrend. A meccs igazi nyertese viszont a végén a sokáig csak a nyolcadik helyen Dankó Bence volt, aki kivárt, majd az utolsó néhány körben a hatodik helyre.

A hat versenyhétvége alatt 12 futamot rendeznek a második szezonban, és ezek mindegyikén pontokat gyűjthetnek a versenyzők. A végén a legtöbb pontot gyűjtő játékos lesz a bajnok.

A további eredményekért a Race Online Hungary által fejlesztett GTS-Rank weboldalra látogassatok el, ahol a jövőbeli prekvalifikációs időket élőben követhetitek. Ezen héten már zajlik a következő futamra a selejtező, így ha tehetitek ne maradjatok le róla és jelentkezzetek. A futamot szombat este élőben követhetitek az esport2tv Twitch csatornáján.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!