K&H MNEB-HO: Hajrára készülnek a legjobb magyar Rocket League csapatok

Az előző hétvégéhez hasonlóan szombaton 3, vasárnap ellenben 7 találkozón is figyelemmel követhetjük a legjobb hazai játékosok küzdelmeit.

A végéhez közelítenek a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság – Hungarian Open 3. szezonjának csoportkörei. Két forduló van már csak hátra a verseny ezen szakaszából, mielőtt kezdetét veszi a rájátszás, az osztályozó, illetve a Négyes Döntő, ahol a csoportkörbeli eredményeik alapján harcolhatják ki részvételüket a csapatok.

A csapatok megegyezése alapján ismét „féloldalas” forduló kerül végül megrendezésre, az alábbi menetrenddel:

Bár három mérkőzést követhetünk figyelemmel szombaton, de mindegyik találkozó bőven tartogat önmagában izgalmakat. A LvL Up Esport és Scoopididup egy esetleges győzelemmel javíthat pozícióján a kiesés elkerülése érdekében. Az ezt követő mérkőzésen a B csoportban az Illés Akadémia és a Team Plague egy győzelemmel óriási lépést tehetne a rájátszás felé, míg az MTK Budapest és a Future Gaming összecsapásán utóbbi csapat győzelme esetén a csoportelsőség kérdése még nyitottabb lenne.

A Necrotic Esport pedig az előzetesen tervezetthez képest nem lép pályára, mert a Vad Cápák feladta ezt az összecsapást, így a Necrotic játék nélkül 3-0 arányban nyert.

Vasárnap viszont igazi meccsdömping érkezik, ahol a Vad Cápákat rögtön kétszer láthatjuk az elején, először az Afterglow, majd a LvL Up Esport ellen. A nap során viszont láthatjuk még az első győzelmére készülő Alcohol Damaged Penguin Squad is, valamint szintén kétszer lép pályára a DVTK is. A napot és a fordulót is a Thinking és a Scoopididup fogja zárni.

A forduló során szabadnapos lesz a Budapest Five, ellenfele visszalépése miatt a Necrotic Esport, illetve a Dark Sayren is.

A mérkőzéseket a HungarianRLTournaments Twitch-csatornáján tudjátok élőben követni – ha pedig Esport1 pontokat is szeretnétek gyűjteni, úgy a mi oldalunkon keresztül is nézhetitek a találkozókat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!