Kialakult a K&H MNEB-HO Négyes Döntőjének mezőnye

Ráadásul a legnagyobb téttel bíró összecsapások biztosították a legnagyobb izgalmakat.

Május 29-én került megrendezésre a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság – Hungarian Open 3. szezonjának rájátszása. A 6 hetes csoportkört követően a csoportok 2-4. helyen záró csapatainak adott volt az esély bizonyítani, hogy ott a helyük a Négyes Döntőn.

Alsó ági negyeddöntő

Future Gaming vs. KmK Esport 4-0

Félig-meddig óvatosan kezdett mindkét csapat az elején, még annak ellenére is, hogy történt egy gyors gólváltás az első mérkőzésen. A csapatok a magas iram helyett inkább a rendkívül stabil és konzisztens játékra törekedtek, így az első találkozón hosszabbítás döntött, a Future Gaming javára. A második összecsapáson egy fokkal nagyobbra kapcsolt támadásban a Future Gaming, a KmK játékának gépezetében pedig megjelentek az első homokszemek, amelyek szép lassan akadozóvá tették a csapat játékát és bár még a második mérkőzésen elég kevés, az idő előrehaladtával egyre több egyéni és csapatszintű hibákat is vétettek. A Future Gaming játékában viszont nem voltak ilyen kilengések, így végül így is komoly ütközetben, de megérdemelten jutottak tovább az alsó ági elődöntőbe.

Team Plague vs. Thinking 4-0

A másik negyeddöntő már jóval tempósabb küzdelmet hozott, mindkét csapat igyekezett a lehető legnagyobb nyomást kifejteni ellenfele védelmére. Ám míg a Team Plague jól állta a sarat akár hosszabb ideig is az első meccsen, a Thinkingre ez már kevésbé volt elmondható. A második találkozón is hasonlóan kezdtek a csapatok, ám meg tudta rázni magát a Thinking, és vezettek is 3-2-re, a Team Plague azonban innen hosszabbításra tudta menteni a meccset, a ráadásban pedig ők lőtték a győztes gólt. Az elvesztett mérkőzés talán megzavarta kicsit a Thinkinget, ugyanis a harmadik összecsapáson három gyors góllal nyitott a Team Plague, a játékidő lejártáig pedig már nem vesztették el vezetésüket, csupán annak mértéke változott hol pozitív, hol negatív irányba. Így az életben maradásért kellett játszania a Thinkingnek, de a negyedik összecsapáson már gólt sem tudtak szerezni, ellenben kettőt kaptak, így a Team Plague jutott tovább, és készülhetett a Future Gaming elleni elődöntőre.

Felső ági döntő

MTK Budapest vs. SPÁRTAIAK 4-1

A két csoportmásodik összecsapása tovább emelte a lécet, már ami a mérkőzés tempóját illeti, hosszútávon azonban végül az MTK bírta jobban, és a hajrában lőve a győztes gólt nyerték az első meccset. A második találkozón ki is nyílt a gólcsap, bár az első MTK találatra még érkezett a SPÁRTAIAK egyenlítése, a folytatásban 7 további góllal 8-1-re nyert az MTK. A harmadik mérkőzésre sikerült összeszednie magát a SPÁRTAIAK csapatának, az MTK kis túlzással az előző mérkőzésen meglőtte a harmadik meccsre szükséges gólokat is, a SPÁRTAIAK ezen összecsapáson szépítettek is a szettben. A folytatás is szoros küzdelmet hozott, a negyedik mérkőzés például 0 másodperces góllal dőlt el az MTK javára, és szettpontjuknál, az 5. mérkőzésen is egy góllal múlták felül ellenfelüket, így az MTK a múlt heti veresége után javítani tudott, és őket üdvözölhettük harmadik csapatként a Négyes Döntőn.

Alsó ági elődöntő

Future Gaming vs. Team Plague 4-2

Szépen megadta a meccs alaphangulatának, hogy mire lesz képest a konzisztens játékot nyújtó Future Gaming és a védekezésben olykor fenomenálisan nyújtó Team Plague egymás ellen. Ennek az egyvelege aztán egy igazi rangadót hozott: az első mérkőzésen a Team Plague egy szép támadást követően szerzett vezetést, a hajrához közeledve viszont egy három emberes csapatjátékból egyenlített a Future Gaming. A döntetlent egy több, mint 6 perces hosszabbítás követett, melyből a Future Gaming jött ki győztesen. A második összecsapáson is hasonló forgatókönyvet láthattunk, mint az elsőn, a Team Plague vezető találatára jött a Future Gaming egyenlítés, ez kétszer is megtörtént, így újabb ráadás érkezett, újabb Future Gaming sikerrel. 0-2 szetthátrányban változtatott a játékán a Team Plague, igyekeztek gyorsítani a tempójukon, ez pedig sikerült is, a Future Gaming védelme már nem tudta úgy állni a sarat, mint előtte, így előbb a szépítés, majd az egyenlítés is érkezett a szettben.

Az ötödik meccsen már egy fokkal óvatosabb játékot láthattunk mindkét csapattól, ezúttal sem bírtak dűlőre jutni a rendes játékidőben, az idegek harcát a ráadásban pedig a Future Gaming bírta jobban. A hatodik meccsen rákapcsolt a Team Plague, vezettek 2-0-ra, de kiegyenlítette ezt a Future Gaming, 2-2-nél pedig minden addiginál biztonságibb játékra rendezkedett be mindkét csapat, a Future Gaming viszont fél perccel a vége előtt megszerezte a vezetést, és ezt meg is tartotta a végéig, így ők lettek a SPÁRTAIAK ellenfele az alsó ági döntőben.

Alsó ági döntő

SPÁRTAIAK vs. Future Gaming 3-4

Az előző szett után joggal gondolhatta azt mindenki, hogy az volt a szezon eddigi legjobb mérkőzése, de amit végül a döntő hozott, már két meccs után felülmúlta azt. Az első összecsapáson mindkét csapat 1-1 gólt szerezve hosszabbítás döntött, ahol egy kihagyott spártai helyzetet követően gyors kontrával betalálva nyert a Future Gaming. A második találkozón brutális iramot diktált mindkét csapat, de képtelenek voltak hibára kényszeríteni ellenfelüket. A meccs szorosságát jól jelzi, hogy 0-0-t követően két és fél percet kellett még várni a gólra, és az első apróbb védelmi hibára is egy bivalyerős átlövés kellett a találathoz, amelyet a SPÁRTAIAK szereztek Eragonist révén. A győzelem feldobta a csapatot, két gyors góllal elhúztak a meccs elején, amelyre érkezett a későbbiekben még egy találat, így egy 3-0 arányú győzelemmel már a SPÁRTAIAK vezettek 2-1-re a szettben.

A negyedik meccs elején úgy tűnt, már elfáradt a Future Gaming, hosszú ideig csak a védekezésben és egy-egy kontrában merült ki a csapat játéka. Az egyik ilyen kontrából viszont ők szerezték meg a vezetést, ez pedig feldobta a csapat játékát, az egyenlítést így sem tudták elkerülni. Jött az újabb hosszabbítás, amely a második meccshez hasonlóan szintén két és fél perces extra játékot hozott, a végén pedig Future Gaming góllal.

Az ötödik meccsre így 2-2-es szettállással érkeztek a csapatok, ahol az elején továbbra sem volt különbség a csapatok között, a SPÁRTAIAK viszont a hajrához közeledve vezetést szereztek, amelyre érkezett egy újabb találat, két gólos hátrányából pedig egyet ugyan le tudott dolgozni a Future Gaming, az egyenlítés elmaradt, ez pedig a SPÁRTAIAK hősies védekezésének volt köszönhető. A hatodik összecsapáson igyekezett biztonságosan játszani mindkét csapat, sokáig nem is volt gól, 75 másodperccel a vége előtt azonban megjött az áttörés a Future Gamingnek, nem is egy, hanem négy góllal, így jöhetett a 7., mindent eldöntő mérkőzés.

Ahol a Future Gaming szerzett vezetést a meccs elején, a félidőnél viszont érkezett az egyenlítés. Sokáig tartotta magát a döntetlen, a hajrában viszont két gólt is tudott lőni a Future. A középkezdésből érkezett azonban a szépítés és bár nagy erőket mozgósított az egyenlítésért a SPÁRTAIAK csapata, veszélyes helyzet nem alakult ki, így bár az A csoport harmadik helyezettjeként zárt a Future Gaming, az alsó ágon végigmenetelve kiharcolta részvételét a Négyes Döntőn, ezáltal az A csoportból végül három csapat harcolta ki részvételét a bajnoki döntőn – a Necrotic Esport és az MTK Budapest csapataival egyetemben.

A rájátszás eredményei így az alábbiak:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!