Hirdetés

K&H MN3B-HO: Nem kísérti a múlt az MTK-t, a bajnoki cím a cél

A rájátszás felső ágán továbbjutó csapat mindenképpen szeretne a Grand Finalbe jutni.

Hirdetés

2021. április 17-én kezdődött és május 23-án ért véget a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság – Hungarian Open harmadik szezonjának csoportköre. A csapatok két csoportban küzdöttek át ezen időszak alatt, ahonnan a csoportok első helyezett csapatai automatikusan, további két csapat pedig a rájátszáson át harcolhatták ki részvételüket a június 12-i Négyes Döntőn.

A rájátszás felső ágáról kis meglepetésre az MTK Budapest (Gogi, Mateos, richmond, shadix.) jutott tovább, ugyanis a csapatot sokan várták saját csoportjának élére. Interjúsorozatunk harmadik részében nekik tettünk fel néhány kérdést.

Kisebb meglepetésre a rájátszáson kellett részt vennetek a csoportkört követően, ott viszont a felső ágon sikerült továbbjutnotok. Rányomta a rájátszásra és a Négyes Döntőre való felkészülésre a bélyegét ez az előélet?

Elég erősre sikerült az A csoport, ez abban is megnyilvánul, hogy a Négyes Döntőn három A csoportos csapat vesz részt. Tény, hogy meglepte a nézőket és minket is a vereség, de mindvégig benne volt, hogy a Necrotic lehet az első helyezett a csoportban. Ettől függetlenül nem kísért a múlt, úgy gondoljuk, nagyobb szerepe volt a vereségben annak, hogy mi teljesítettünk alul.

A legtöbb mérkőzésen Gogi - Mateos - Richmond felállásban láthattuk a csapatot, a rájátszáson viszont Shadix játszott Gogi helyén, ez kivételes alkalom volt, vagy többször is láthatjuk Shadixot?

Még nem tudjuk, milyen felállásban fogunk a Négyes Döntőn játszani, tervben van egy bootcamp az arénában, ahol eldöntjük majd.

Mik a céljaitok a K&H MNEB-HO Négyes Döntőjén, melyik helyezést szeretnétek legalább elérni?

Top 2 a cél, de mindenképpen az első helyre pályázunk.

Első mérkőzésetek a Necrotic Esport ellen lesz, amely gárda ellen nemrégiben alulmaradtatok. Ad ez a vereség egyfajta motivációt erre az összecsapásra, vagy hogyan készültök ellenük?

Ugyanúgy, mint bármelyik másik mérkőzésre.

Melyik az a csapat a Négyes Döntő résztvevői között, akiktől esetleg tartotok, ha van ilyen?

Nem tartunk senkitől, viszont senkit sem gondolunk gyengének sem. Kifejezetten boldogok vagyunk, hogy felzárkóztak a csapatok és reméljük, nagyon jó izgalmas mérkőzések lesznek.

Hogyan látjátok a magyarországi e-sport, azonbelül a Rocket League helyzetét az elmúlt időszakban?

Egyértelműen sokat fejlődött, reméljük ez így is marad. Óriási lépés volt az egyre több RL kupa, bajnokság, mint például az MNEB, és reméljük, hogy jövőre (vagy még idén is) sok bajnokság lesz még.

Egyéb megjegyzés, vélemény.

Sok sikert mindenkinek, de ami a legfontosabb, érezzétek jól magatokat a Négyes Döntőn!

A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság – Hungarian Open Négyes Döntője 2021. június 12-én szombaton lesz, az első mérkőzés 13:00 órakor veszi kezdetét, a találkozókat a HungarianRLTournaments Twitch-csatornáján követheted élőben. A viadal vigaszágas-kieséses rendszerben kerül lebonyolításra. A Négyes Döntő résztvevői:

  • Budapest Five (CokeHUN, meshinn, Negsy)

  • Future Gaming (m1lan, Mstr., Peny, SusziX)

  • MTK Budapest (Gogi, Mateos, richmond, shadix.)

  • Necrotic Esport (Bency, maixY, NrB, trolley)

A Négyes Döntő párosításai alább találhatók, mint ahogy a csapatokról is megtekinthetsz egy rövidebb bemutatót:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
2 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés