Ezzel a wallbanggel minden kört megnyerhetsz, de hamarosan már javíthatják

Ezzel a wallbanggel minden kört megnyerhetsz, de hamarosan már javíthatják

A következő lépés, hogy Bindről ellövünk Ascentre.

Pár nappal ezelőtt KAY/O ulti bugja borzolta a kedélyeket a VALORANT közösségen belül, most pedig itt egy újabb furcsa hiba. Ezúttal nem ügynökről, hanem az egyik pályáról van szó, hasonlóan hihetetlen ez is, de azért jóval viccessebb.

Az kvázi természetes, hogy egyes játékokban át tudunk lőni bizonyos falakon. Nem úgy mint a Rainbow Six: Siege faroslemezből épült felhőkarcolóiban, csak mint CS:GO-ban, Dust2 legendás kapuján. VALORANTban is vannak helyek a pályákon, ahol a falakon keresztül átlőve ültethetjük le ellenfeleinket, de Split csatornájáról valahogy senki sem gondolta, hogy ilyen.

Gyakorlatilag a fél pályán át tudunk ott lőni, ami inkább bug, abból is a vicceebbs fajta, mintsem szándékos wallbang pozíció. Elvégre a pálya közepétől el tudunk lőni az A lerakó előtti négyzetméterekre, meglehetősen effektíven, néhány frag megszerzése mellett.

Persze nagyobb összeget mernénk rátenni, hogy ez a "bug wallbang" nem sokáig létezik majd. A Riot biztosan hamarosan kijavítja, mert bár a wallbangekkel nincs semmi gond, ez túlságosan is OP.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések