Szerdától már a visszavágókra kerül sor a K&H MN3B VALORANT 4. fordulójában

Szerdától már a visszavágókra kerül sor a K&H MN3B VALORANT 4. fordulójában

Kedden még az odavágók utolsó le nem játszott párosításai érkeznek, szerdától viszont a visszavágókra kerül sor.

Féltávnál tart a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság VALORANT versenyének alapszakasza. Augusztus 17-én és 18-án 3, illetve 4 mérkőzést követhettek figyelemmel, mutatjuk a párosításokat.

Megkezdi-e a felzárkózást a HEET?

Nem igazán alakult úgy a HEET szezonja, ahogy azt szerették volna előzetesen, 6 lejátszott mérkőzésükön kétszer vesztesen hagyták el a pályát, valamint egy döntetlen egy becsúszott, ezzel jelenleg a 3. helyen állnak Barcode-ék.

A mostani héten viszont nagy lépést tehetnek a felzárkózás irányába, a Team Horizon Reapers elleni szerdai rangadójuk pedig több szempontból is nagy löketet adhat a csapatnak, ha sikerülne azt győzelemmel abszolválniuk. Az odavágón viszont az 1. fordulóban 13-8 arányban vereséget szenvedtek, úgyhogy még a visszavágás is motiválhatja őket.

Kedden viszont a Honvéd ellen lesz jelenésük, amely rivális pont mögöttük helyezkedik el a tabellán, így őket sem lesz szabad fél vállról venni, már csak a legjobb 4-be, és így a rájátszásba kerülés szempontjából sem.

Ellép-e a kiesőzónából a Team Plague?

Múlt héten sikerült első győzelmét begyűjtenie a Team Plague csapatának a Zero2Hero ellen 13-8 arányban, ezzel pedig felléptek a 6. helyre. Kedden ráadásul a mögöttük a 7. helyen álló LvL Up Esporttal játszanak, egy esetleges győzelemmel pedig elszakadhatnának az utolsó helyektől és tapadnának a Honvéd - BEE kettősére a 4-5. helyen. Szerdai ellenfelük viszont az eddig veretlen WiLD MultiGaming lesz, akiknek a dolgát viszont alaposan meg tudták nehezíteni az 1. fordulóban, ám ott végül 13-10 arányban vereséget szenvedtek.

Csapatváltások

A Team Horizon Reapers csapatánál TRuve immáron hivatalosan is a csapat kezdőjébe került, DragonwaR ezáltal ismét edzőként fogja segíteni a csapat munkáját. Ezenkívül távozott tőlük Szimpli és érkezett crazyd33R, mindkét esetben a HEET az adott transzer másik "állomása". Utóbbi csapat ráadásul bejelentette a csapatot elhagyó DeadFox utódját is, aki a lengyel baddyG lesz a szezonban.

Teljes menetrend

Augusztus 17. - kedd

  • 20:00 WiLD MultiGaming vs. Békéscsabai E-sport Egyesület
  • 21:00 LvL Up Esport vs. Team Plague
  • 22:00 Honvéd vs. HEET

Augusztus 18. - szerda

  • 19:00 Team Horizon Reapers vs. HEET
  • 20:00 Békéscsabai E-sport Egyesület vs. LvL Up Esport
  • 21:00 WiLD MultiGaming vs. Team Plague
  • 22:00 Honvéd vs. Békéscsabai E-sport Egyesület

A mérkőzéseket élőben az Esport1TV Twitch-csatornáján követhetitek figyelemmel, ne maradjatok le a küzdelmekről!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!