Elszakadt üldözőitől a WiLD, zárkózik fel a LvL Up - K&H MN3B VALORANT 4. forduló

Két ízben is lehetetlennek tűnő helyzetből láthattunk fordítást, ám egyik esetben sem tudott az adott csapat győzelmet elérni.

2021. augusztus 17-én és 18-án a 4. fordulóval folytatódott a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság VALORANT versenyének alapszakasza. Ezen a héten már egy visszavágóra is sor került, több mérkőzés pedig nemhogy nem akart spórolni az izgalmakkal, hanem mintha "dézsával öntötték volna" azt ránk.

Kétszer is majdnem mennyből a pokolba jutott a LvL Up Esport

Nem tűnt favoritnak az eddigi eredmények alapján a LvL Up a Team Plague és a Békéscsabai E-sport Egyesület ellen, a csapat azonban jól bizonyította, hogy a mérkőzéseket nem papíron játsszák. Az a forgatókönyv viszont, ahogyan mindkét összecsapás alakult, jócskán próbára tette mind a játékosok, mind pedig a szurkolók idegrendszerét. Kedden a Team Plague ellen ugyanis ellentmondást nem tűrő támadójátékkal 10-1-re(!) is vezettek Ascenten, innen viszont elképesztőt játszott a Plague, zsinórban 10 kört nyerve 11-10-re fordította meg az állást. Ez volt azonban az utolsó alkalom, hogy vezetett a Team Plague, ugyanis a LvL Up nyert már csak kört a továbbiakban, és 13-11-re nyerték meg a rangadót.

Aki pedig azt gondolta, hogy ez a körarány-alakulás egyszeri alkalom volt, az tévedett. Ugyan nem ekkora különbségekkel, de hasonló történt a Békéscsaba ellen is, félidőben 9-3-as előnyben volt a LvL Up. Innen viszont a BEE hasonló felzárkózásra volt képes, többek között egy full eco kört is győztesként abszolválva 10-10-re még ki tudtak egyenlíteni, a LvL Up viszont innen már nem engedett ellenfelének és a legkisebb hibákat is kihasználva 13-10 arányban nyertek. A többi eredmény alapján pedig lehet nevezni a csapatot a forduló egyik legnagyobb győztesének, ugyanis a 4. helyre sikerült feljönniük a tabellán!

BEE mérleg: 3 mérkőzés, 3 vereség 

Három mérkőzésen is figyelemmel követhettük a Békéscsabai E-sport Egyesületet, kedden még a WiLD MultiGaming ellen, szerdán pedig a LvL Up Esport és a Honvéd ellen.

A WiLD ellen ugyan vállalható vereséget szenvedtek el, a 13-3-as körarány viszont így is lesújtó volt. A szerdai mérkőzéseken már jóval összeszedettebb játékot nyújtottak, és bár a LvL Up ellen nem rajtoltak jól, ez inkább azon múlt, hogy a kritikus helyzetekben az ellenfél volt a határozottabb. A 3-9-es állásról történő egyenlítésnél minden megvolt a csapat játékában a vezetés visszavételéhez, de a LvL Up tudott újítani.

A Honvéd ellen így már ezen két vereséggel kellett, hogy pályára lépjen a BEE, az első félidőben pedig partiban is volt ellenfelével, 7-5-ös Honvéd előnnyel cseréltek térfelet a csapatok. A második játékrész elején viszont védekezőként Havenön el tudott húzni 11-5-re a Honvéd, innen pedig már nem sikerült a fordítás, így 3 lejátszott mérkőzésen egyszer sem tudott nyerni a BEE, ezzel pedig nemcsak lecsúsztak az 5. helyre, de az egy hellyel előttük lévő LvL Up Esport ráadásul eggyel kevesebb lejátszott mérkőzéssel áll, így az esélyeik sem az igaziak a folytatásban. Figyelembe véve, hogy a Honvéd ellen az odavágón még 13-9 arányban nyertek, most viszont 13-7-re kaptak ki, egy esetleges holtverseny esetén még az egymás elleni sem kedvezne nekik.

Összes eredmény a 4. fordulóból

Augusztus 17. - kedd

WiLD MultiGaming 13 - 3 Békéscsabai E-sport Egyesület

LvL Up Esport 13 - 11 Team Plague

Augusztus 18. - szerda

Békéscsabai E-sport Egyesület 10 - 13 LvL Up Esport

WiLD MultiGaming 13 - 0 Team Plague

Honvéd 13 - 7 Békéscsabai E-sport Egyesület

Augusztus 24-én és 25-én a 5. fordulóval a hajrára kezd ráfordulni az alapszakasz, így fokozódnak az izgalmak a rájátszáshoz közeledve, ne maradj le a küzdelmekről!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!