Rajongói ötlet, hogy mivel lehetne enyhíteni a bosszantó Rage Quit helyzeteket R6S-ben

Megállítani ezt a jelenséget aligha lehet, de talán egyes helyzeteken lehetne javítani bizonyos megoldásokkal, hogy ne legyen olyan rossz a játékban maradóknak.

Egy dolog nagyjából a videójátékok megszületése óta elkíséri ezt az ágazatot, ez pedig nem más mint a rage quit. Magyarul nagyjából úgy fogalmazhatnánk meg, hogy egy játékos felcseszi magát a játékon és inkább kilép egy adott meccsből, mintsem végigjátszaná azt. Ez pedig, legyen szó bármilyen multiplayer címről, nagy problémát okoz a közösségnek, na meg a fejlesztőknek is. Aki kilép egyszerűen faképnél hagyja a csapatát és nem elég, hogy saját magának is rosszat tesz, de a többieknek is elrontja a szórakozását. Rainbow Six Siegeben pedig abszolút vannak olyan helyzetek, amikor még nagyobb kárt okozot ezzel a direkt kilépő egyén, gondoljuk például Caveirára miközben épp kihalgatna valakit.

Most egy felhasználó feltöltött a netre egy videót, amelyben pontosan ezt szemlélteti, hogy Caveirával hiába szerez egy meglepetés fraget, ellenfele csak úgy kilép a játékból. Szerencséje volt viszont, mert legalább az infó megvolt a többiekről, de a killt például nem kapja meg. Ráadásul egyelőre maga a játék sem feltétlenül kezeli jól ezeket a szituációkat, és nem csak abból a szempontból, hogy kap-e a kilépő játékos egy losst vagy sem. Rajongók javaslata alapján esetleg a Ubisoft megoldhatná, hogy a kilépő játékosnak a karaktere ott marad egy ideig egy helyben, ez más játékokban működőképes formulának bizonyult egyébként. És remélhetőleg van is rá esély, hogy komolyabban foglalkozik majd a témával a kiadó, hiszen a csalók ellen is egyre nagyobb erőkkel harcolnak, de a rage quit jelenséget is valószínűleg vissza tudnák fogni vagy legalább jobb feltételeket teremthetnének a játékban maradóknak. A legjobb az egészben, hogy időnként azért odafigyelnek a közösségre és a visszajelzésekre, szóval remélhetőleg valamit most is kitalálnak majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!