K&H MNEB SL iRacing: prekvalifikáción nem lehet megverni Tóth Dávidot

K&H MNEB SL iRacing: prekvalifikáción nem lehet megverni Tóth Dávidot

Kiss Norbi hiába ment egy fantasztikus kört, Tóth Dávid zsinórban ötödjére is behúzta a selejtező legjobb idejét.

A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság Sim Liga iRacing ötödik hetében sem történt abból a szempontból meglepetés, hogy ki nyerte a prekvalifikációt. Tóth Dávid ugyanis egyedüliként futott egy 1.43-on belül, ezzel majd három tizedet adott Kiss Norbinak. A sorrendben őt Danis Richárd követte, így ez a trió úgy tűnik, hogy most is joggal pályázhat majd a dobogó egyes fokaira, már csak azért is, mert jelenleg ők hárman találhatóak a ranglista elején. Az ötödik fordulót az amerikai Daytona-Road Course versenypályán rendezik meg, ahol a szokásoknak megfelelően ma is lesz majd egy időmérő, majd pedig egy 20 perces futam, és ezt követően az első 10 helyezett fordított rajtrácsról indulhat a 40 perces versenyen. Legutóbb például ez hozott elképesztő izgalmakat, egy óriási tömegkarambol révén mindegyik élmenő kiszállt a csatából és egy új játékos tudott befutni az első helyen. Az alábbi bemutatóban egyébként meghallgathatjátok miért is olyan különleges a floridai pálya:

Daytona - Full Course prekvalifikációs eredmények:

1 Tóth Dávid 1:42.995
2 Kiss Norbi 1:43.273
3 Danis Richárd 1:43.385
4 Sinka Dániel 1:43.677
5 Csikós Dominik 1:43.704
6 Szabó László 1:43.809
7 Nagy Szilárd 1:43.941
8 Leitner Norbert 1:44.000
9 Varga Péter 1:44.294
10 Szijjártó Krisztián 1:44.300
11 Roós András 1:44.337
12 Sándor Tibor 1:44.353
13 Ballagi Károly 1:44.432
14 UIrich Tamás 1:44.476
15 Henrich Dávid 1:44.538
16 Zámbó Balázs 1:44.547
17 Ovád Márton 1:44.652
18 Szilvási Patrick 1:44.656
19 Pongrácz Dávid 1:44.738
20 Nagy Ádám 1:45.146
21 Lázár Ferenc 1:45.184
22 Lukács Attila 1:45.205
23 Fecske Tamás 1:45.508
24 Gemesi Balázs 1:45.729
25 Lenti Gellért 1:46.076
26 Rimóczi Dávid 1:46.342
27 Brusznyiczki Péter 1:46.543
28 Zseli Ákos 1:48.255

Az időmérőn és a versenyen a legjobb 24 időeredményt produkáló játékos vehet részt. Ez a mai nap pedig azért lehet mindennél fontosabb, mivel Tóth Dávidnak van egy szép kis előnye a mezőnnyel szemben, miközben két üldözője, Danis Richárd és Kiss Norbi mindent megtesz majd azért, hogy legyőzze őt és behozza, valamint megelőzze a pontszámokban. Ha nem szeretnél lemaradni a negyedik forduló izgalmairól, akkor kövesd szerda este 19 órától az esport2tv-t Twitchen, de ha YouTube-on szeretnéd nézni, akkor irány Bereznay Dani oldala. 

A hátralévő egyetlen futamra még szabad a nevezés, minden részletet megtaláltok az mneb.hu oldalán!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 
 

Kövess Minket!