Ajajj, hibrid karakter érkezik az R6S Y6S4-ben? Ezt tudja majd a következő védő!

Ajajj, hibrid karakter érkezik az R6S Y6S4-ben? Ezt tudja majd a következő védő!

Azok a fránya adatbányászok, akik nem tudnak nyugodtan ülni a hátsójukon, már megint előkapartak némi információt a jövőből.

Egyelőre még csak most kezd hozzászokni a közösség a hatodik év harmadik szezonjához, de egyesek már a fájlok között túrkálva a negyedik szezonról is szereztek információkat. A következő nagy frissítés új operátora egy hibrid ötletnek a végeredménye lehet, ugyanis a jelek szerint Kapkanra és Elára is hajaz némiképpen a képessége nyomán.

Benjaminstrike nem először szellőztet meg adatokat a Rainbow Six: Siege kapcsán, nem is oly rég például Flores eljövetelét jósolta meg helyesen, és most megint beszámolt az egyik közelgő újdonságról a közösségnek. Először is közölte, hogy valószínűsíthetőleg egy újabb női karakterrel bővül a kommandós brigád, nem mellesleg a védőket fogja szolgálni majd. Másodszor a neve is feltűnt a fájlok között, szóval ne lepődjön meg senki, ha egy Thorn nevű operátorral találja magát szemben majd a játékban. Persze az is lehet, hogy ez csak egy fedőnév, így leplezné a Ubisoft az új szezon fő szenzációját.

További érdekesség is kiderült az egyelőre inkább homályba burkolódzó jövevényről. Elvileg a különleges eszköze egy eldobálható, és külön élesíthető gránátszerűség lesz, melyet Razorbloom Shellnek neveztek el a leleményes fejlesztők. Ez a kis szerkezet megtapad bármilyen felületen, és ha úgy adódik akkor az ellenfél jelenléte aktiválja vagy éppen maga a tulajdonosa hozza működésbe. Amennyiben egy ellenség a közelébe ér, a szenzora piros színűen világít majd, és néhány másodperc múlva nagysebességű repeszekre robban szét, melyek sebzik a nemkívánatos személyeket. A beszámoló szerint ebből a kis kedves meglepetésből több is lesz majd Thornnál egy kör alatt, így lesz jó néhány esélye a játékosoknak, hogy kirobbanó élményben részesítsék a behatolókat. A sebzés annak függvényében történik, hogy milyen közel van valaki a robbanás középpontjához.

Azt azért ne felejtsük el, hogy a Ubisoft mindezt egyelőre nem erősítette meg, így érdemes fenntartásokkal kezelni az itt leírtakat, de amennyire pontos volt eddig Benjaminstrike, nehéz lenne arra gondolni, hogy sületlenségeket beszél most Twitteren. Nincs már sok hátra 2021-ből, így alighanem hamarosan a kiadó is elkezdi csepegtetni az információmorzsákat a negyedik szezonról, és akkor kiderül, hogy mi is az igazság.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép forrása: teahub.io

Kövess Minket!