RLCS: Ma délután már az első napon több izgalmas párosítással kezdődik az őszi Major

RLCS: Ma délután már az első napon több izgalmas párosítással kezdődik az őszi Major

6 régióból összesen 16 csapat részvételével egészen vasárnapig tart az RLCS őszi szezonját lezáró Major.

2021. október 8-án kezdődött és november 22-én fejeződött be a Rocket League Championship Series (RLCS) 2021-22-es szezonjában az őszi szezon "alapszakasza" - az idézőjel indokolt, mert 8 régióban 3-3 regionális eseményen megszámlálhatatlan sok mérkőzésen át követhettik figyelemmel a világ legjobb Rocket League csapatainak összecsapását. Közülük azonban 16 harcolhatta ki a jogot, hogy részt vehessen a Stockholmban, offline körülmények között, de a koronavírus-világjárvány miatt zárt kapuk mögött, az ESL svédországi stúdiójában megrendezett Őszi Major tornán.

2 év után ismét LAN, ki nyerhet: a rutinos vagy az újonc csapat?

2019. december 15. - ez volt az utolsó napja, amikor helyszínen is figyelemmel lehetett követni RLCS mérkőzést, egészen pontosan Madridban a 8. szezon döntőjét, amelyet az NRG Esports nyert meg, a Grand Finalben 4-3 arányban felülmúlva a Vitality-t. Az ezt követő 9. szezon Dallasban lett volna, de azt később a pandémiás helyzet miatt törölte a Psyonix, az RLCS X során pedig bár a Major és a világbajnokság is egy-egy LAN-döntő keretein belül lesz megrendezve, de később ezek is a dallasi torna sorsára jutottak.

Az idei szezonnak viszont már úgy vágott neki a szervezőgárda, hogy ha szigorúbb keretek között, de mindenképpen tető alá hoz egy helyszíni eseményt - így jelentették már be augusztus végén Stockholmot is, nézőközönség nélkül. Viszont már maga a verseny óriási extra motivációt adott a csapatoknak, ebbe a beleértve a körforgásban régóta szereplő Európát, Észak-Amerikát, Óceániát és Dél-Amerikát is, illetve a nyáron csatlakozó Ázsiát és Közel-Keletet is (Dél-Afrika csak a világbajnokságra delegálhat két csapatot). Ennek megfelelően óriási küzdelmet is láthattunk a regionális események során, és november 22-én az ázsiai pótselejtező győztesével, a japán Tokyo Verdyvel vált teljessé a mezőny.

A tornán így 5-5 európai és észak-amerikai, 2-2 óceániai és dél-amerikai, illetve 1-1 japán és szaúd-arábiai csapat fog szerepelni. A csapatok először egy 3 napon át tartó svájci rendszerű csoportkörben mérkőznek meg, innen 8 juthat tovább az egyenes kieséses rájátszásba. Az első forduló már több izgalmas párosítást hozott, ezek az alábbiak:

  • Ground Zero Gaming (OCE) vs. Team Envy (NA)
  • Dignitas (EU) vs. Tokyo Verdy Esports (APAC)
  • Team BDS (EU) vs. Complexity Gaming (NA)
  • NRG Esports (NA) vs. eRa Eternity (SAM)
  • G2 Esports (NA) vs. Sandrock Gaming (MENA)
  • Endpoint (EU) vs. Renegades (OCE)
  • FaZe Clan (NA) vs. Vitality (EU)
  • SMPR Esports (EU) vs. FURIA Esports (SAM)

A párosításokból a BDS vs. Complexity, a G2 vs. Sandrock, illetve a FaZe Clan vs. Vitality párosítások tűnnek a legizgalmasabbnak, az offline körülmények azonban könnyen átírhatják a papírformát. Az viszont biztos, hogy az ilyen eseményeken már rutintosnak számító csapatok némi előnyre már szert tehettek, ezért is számítanak a legtöbben a Vitality és az NRG végső győzelmére, de az egyetlen, "hazai pályán" szereplő játékos, Turbopolsa csapatát, az Envy-t is sokan tartják az aranyérem várományosának. A rajongók ezen kívül kíváncsian várják a közel-keleti régióból kvalifikáló csapat, a Sandrock Gaming teljesítményére is, az együttes korábban más európai versenyen több, az öreg kontinensen topcsapatnak tartott triót is két vállra tudott már fektetni a múltban.

A mérkőzések minden nap szerdától egészen vasárnapig magyar idő szerint 17:00 órakor kezdődnek, és az első két játéknapon párhuzamosan 2-2 mérkőzés kerül képernyőre. A találkozókat az alábbi Twitch-csatornán lehet élőben nézni, a verseny Liquipedia-oldalán pedig a tabella aktuális állását is láthatjátok a verseny során, illetve hogy melyik találkozó melyik csatornán kerül közvetítésre:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!