Hirdetés

Ilyen fullos és drága kérót vett a világ legtöbb pénzét nyerő e-sportolója

A videóban körbevezette a stábot és végül az is kiderült, hogy mennyibe kerül neki mindez. Az tény, hogy van miből finanszíroznia.

Hirdetés

Johan 'N0tail' Sundstein, a világ leggazdagabb esportolója, legalábbis a nyeremények tekintetében mindenképpen, miután kétszer is megnyerte a világbajnokságot Dota 2-ben. A 2018-as The International 25+, míg a 2019-es TI 34+ millió dolláros nyereményalapjával minden idők legnagyobb összdíjazású eseménye volt az e-sport történetében. Ez a két elsőség, illetve a további bajnokságok karrierje során 7.183.917 dollárt hoztak neki a konyhára, így volt miből költekeznie az OG korábbi klasszisának. N0tail ugyanis novemberben bejelentette, hogy szögre akasztja az egerét, és egy időre - bár lehet véglegesen - visszavonult a profi versenyzéstől. Lesz mivel foglalatoskodnia ezek után is, hiszen egy hatalmas házat vett magának.

A Red Bull Gaming készített egy videót, amelyben maga N0tail vezeti körbe a stábot, és mutatja meg miként fest a 17 hálószobás kecó Portugáliában, pontosabban Lisszabonban. Természetesen az egyik legfontosabb szempont a bootcampre való alkalmasság volt, tehát emiatt is esett erre az ingatlanra a választása. A bootcamp mellett N0tail arról is beszélt, hogy mindig is szeretett volna egy teakertet és egy focipályát. A ház egyébként úszómedencével is büszkélkedhet.

Elsőként a bootcamp szobát lehet megcsodálni, melyet részleteiben már lehetett azért látni, az OG hivatalos mérkőzései alatt innen játszottak a csapat tagjai. Közvetlen átjáró van innen a szabadba és a társalgó előcsarnokába is.

A Dota 2-n kívül N0tail reméli, hogy a jövőben más videojátékok is megjelenhetnek itt nála.

„Remélhetőleg ez egy olyan hely lesz, ahol a csapatok összejöhetnek, és társasági életet élhetnek, távolabb a számítógépeiktől. Van tévé, beállítottuk a kivetítőt, így minden nehéz nap után fel lehet frissülni.” – mondta.

Továbbá bepillantást engedett a másodlagos játékterembe, ahonnan nemrégiben az OG Valorant együttese játszhatott meccseket.

„A jövőben egyébként sokkal több helyünk lesz. Hátul lesz egy megfelelő konyhakertünk focipályával, mászófallal, középre pedig tervezek valamit.”

N0tail elárulta, hogy a lisszaboni 17 hálószobás kastélyára összesen 1,8 millió eurót (körülbelül 660 millió forint) tervez rákölteni.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés