A legtöbb e-sport játékban már januárban kezdetét veszik a versenyek

A legtöbb e-sport játékban már januárban kezdetét veszik a versenyek

Nem igazán lesz időnk unatkozni, több játék már az év első hónapjában is izgalmas versenyekkel várja az érdeklődőket.

Igen tartalmas 2021-es évnek lehettünk szem- és fültanúi, bármilyen e-sport játékról is beszélünk. 2022 pedig azt a bizonyos lécet még magasabbra szeretné tenni, a legtöbb címben ugyanis már januártól kezdve igen komoly versenyeket követhetünk figyelemmel. Ez pedig nemcsak a nemzetközi életet érinti, de kis hazánk határain belül is két játék biztosít szórakozási lehetőséget a nézőknek.

Cikkünkben igyekeztük összegyűjteni, mely játékokban milyen versenyek kerülnek biztosan megrendezésre. A játékok és azon belül a versenyek ábécé sorrendben követik egymást.

Apex Legends

Apex Legends Global Series

Öt régióban kerül megrendezésre az ALGS 1. splitjében a rájátszás. Észak- és Dél-Amerika, az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika), valamint az APAC (Kelet-Ázsia) északi és déli régiójában január során dől el, hogy a csoportkörből továbbjutó csapatok közül végül melyik zárja az élen a playoffot.

  • Időpontja:
    • EMEA: 2022. január 22.
    • Észak-Amerika: 2022. január 23.
    • Dél-Amerika: 2022. január 15.
    • APAC Észak: 2022. január 22.
    • APAC Dél: 2022. január 16.
  • Nyereményalap:
    • EMEA, Észak-Amerika, APAC Észak: 250.000$ / régió
    • Dél-Amerika, APAC Dél: 125.000$ / régió
  • Közvetítés:
  • Ágrajz: A verseny Liquipedia-oldala
  • Magyar érdekeltség: -

Counter-Strike: Global Offensive

A CS:GO szerelmeseinek már a január önmagában is tartalmasnak ígérkezik, ugyanis egyszerre kezdődik az ESL Challenger League 40. szezonja, illetve a Funspark ULTI 2021 is. A későbbi hónapok sem ígérkeznek unalmasnak, februárban az IEM Katowice 2022, márciusban pedig az ESL Pro League 15. szezonja is elrajtol.

ESL Challenger League Season 40

  • Időpontja: 2022. január 18. - április 3.
  • Nyereményalap: 50.000$ / régió (a legmagasabb divízióban)
  • Ágrajz:
  • Magyar érdekeltség:
    • Advanced divízió:
      • KFCMM színeiben coolio és kory.

ESL Pro League Season 15

Funspark ULTI 2021

IEM Katowice 2022

FIFA

A virtuális labdarúgás rajongói már január második hétvégéjétől figyelemmel követhetik hazánk legjobb Pro Clubs játékosait a K&H MNEB HPCL küzdelmeiben.

K&H MNEB HPCL 11. szezon

  • Időpontja: 2022. január 9. - 2022. június 12.
  • Közvetítés:
  • Ágrajz:

League of Legends

Szinte még el sem kezdődött az év, a LEC tavaszi szezonjában visszatérnek a csapatok és játékosok az Idézők Szurdokába. Az Esports Balkan League is még az esztendő első hónapjában veszi kezdetét, így üresjáratra végképp nem lesz idő.

Esports Balkan League 10. szezon

LEC 2022-es tavaszi szezon

PUBG

PUBG Mobile Grand Championship 2021

Hosszas küzdelmeket követően ér véget január végén a torna a 3 napos Grand Finallel. A világ minden pontjáról érkező csapatok, összesen 16 együttes méri össze tudását, hogy eldőljön, ki a legjobb.

Rainbow Six Siege

Six Invitational 2022

Idén is megrendezésre kerül a bolygó legjobb 20 csapatának megrendezett Six Invitational. A kanadai Montreal ad otthont a döntőnek ebben az évben, a mezőnyben pedig 16 csapat kiléte már ismert, további 4 pedig a pótselejtezőről csatlakozhat hozzájuk.

Rocket League

Az autósfoci magyar szerelmesei sem maradnak versenylehetőségek nélkül. Ezen a hétvégén rajtol el ugyanis az RLCS téli szezonja Észak-Amerikában, ezt követően heti váltásban követhetjük figyelemmel a legjobbakat Európával. A Téli Majorre sem kell sokat várni, március végén újra offline körülmények között csap össze a világ 16 legjobb csapata. Eközben kis hazánk legjobbjai is egymásnak feszülnek a Hungarian Open Őszi Nagydöntőjén.

Hungarian Open 2021-22: Őszi Nagydöntő

RLCS 21-22: Téli Major

Starcraft II

IEM Katowice 2022

Februárban nemcsak a Counter-Strike játékosai követhetik figyelemmel az IEM Katowice 2022-es versenyét. A Starcraft II 16 legjobb játékosa is megmutathatja Lengyelországban, hogy mire képesek.

  • Időpontja: 2022. február 19. - február 29.
  • Nyereményalap: 500.000$
  • Közvetítés:
  • Ágrajz:
  • Magyar érdekeltség: -

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!