Megér 1,5 milliárd dollárt az ESL és a FACEIT?

Megér 1,5 milliárd dollárt az ESL és a FACEIT?

Mi is történik a háttérben?

Úgy tűnik, hogy a 2022-es év egyelőre a felvásárlásokkal kezdődik. Pontosan egy héttel ezelőtt robbant a bomba, hogy a Microsoft egy az egyben felvásárolta az Activision Blizzard-ot és azóta egyre csak sorjáznak a hírek arról, hogy a tech óriás milyen változásokat tervez annak érdekében, hogy felélessze az alvó óriást. A rajongók reménykednek, hogy a játékok, amik eddig feltűnően kevés figyelmet kaptak megint az előtérbe kerülnek. Sokan azt vizionálják, hogy ezzel végre pont kerülhet a cég körüli botrányokra és ebben talán az egyik legerősebb hír, hogy Bobby Kotick, a 'regnáló' és igencsak kétes hírnévvel rendelkező CEO távozik.

Most pedig egy új meghökkentő bejelentés érkezett az éjszaka, az ESL és a FaceIT is a szaúdi Savvy Gaming tulajdonába kerül, mégpedig körülbelül 1,5 milliárd dollárért. A vásárlás részleteivel már egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk, erről itt találhattok több infót. 

Ebben a mostani cikkben megnézzük, hogy a gigaüzlet résztvevői mit is nyilatkoztak, majd arra is kitérünk, hogy az e-sport ágazatnak mit is jelent egy ilyen léptékű mozzanat. Amit eddig az elmondások és a nyilvános információk alapján tudunk az, hogy a vezetés nem változik nagyon. Craing Levine és Niccolo Maisto marad a cég két vezérigazgatója, ők ketten már évek óta vezetik az ESL/FaceIT vállalkozásait. A kezük között olyan rendezvények és ligák születtek, mint az ESL One, az Intel Extrem Masters, az ESL Pro Tour és a DreamHack sorozat. Ezen kívül rengeteg nagy versenyt szerveztek a CS:GO, a Dota 2 és a StarCraft játékokban. Levine ezzel kapcsolatban a következőket mondta:

„A küldetésünk nem változik. Egy olyan világot akarunk létrehozni, ahol mindenki lehet valaki. Azzal, hogy a FaceIT mostantól a vállalat részévé válik és az SGG támogatásával minden lehetőségünk meglesz arra, hogy a lehető legjobb megoldást tegyük le az asztalra. Mindegy, hogy amatőr, profi játékosként vagy nézőként jönnek majd a felhasználóink, az egyesülés miatt mindenképpen jobb környezet várja majd őket.”

Maiesto már inkább az üzleti oldalról fogta meg az üzletet:

„Az utóbbi években az ESL és a FACEIT erős hatással volt arra, hogy milyen ütemben fejlődik az e-sport iparág azzal, hogy több alternatívát is nyújtott a játékosoknak, a csapatoknak, a kiadóknak és a fejlesztőknek. Az SGG támogatásával szeretnénk egybekötni az e-sport világ minden aspektusát és megvalósítani azt a hosszútávú tervünket, hogy egy platformara kerüljön a kompetitív játékok alapjai és ezzel értéket hozzunk létre a részvényeseinknek is.”

Persze a az igazgatótanácsban azért ott lesznek a Savvy képviselői is, illetve Ralf Reichert is, mint az ESL egyik alapítója és mostantól a cég egyik legfontosabb tanácsadója. 

Szép új világ

Nagyon nehéz még ítéletet mondani az üzlet felett, hiszen még igazán csak egy bejelentést hallottunk, igaz az elég nagyot szólt. Az mindenképpen beszédes, hogy a cég 1,5 milliárd Dollárért kelt el. Ez az összeg hihetetlennek tűnik első pillantásra, de figyelembe véve a cég hátterét és múltját, illetve ha mellétesszük a NEWZoo elemzéseit, akkor már kicsit könnyebben emészthető a történet. 

Ebből látható, hogy az e-sport 2021-ben átlépte az egy milliárdos álomhatárt, amit sokan lehetetlennek tartottak még pár évvel ezelőtt. Ami pedig még fontosabb, hogy ez még egy koronavírussal teli évet mutat, ahol az e-sport rendezvények gyakorlatilag alig kerültek megrendezésre, így az onnan befolyó bevételek is minimálisak voltak. Illetve az is egy fontos faktor, hogy a FaceIT miatt a cég bevételei nem csak az elektronikus sportoktól függenek, hanem egy szélesebb, talán nem profi, de kompetitív szcénát is magukba foglalnak. Az persze már egy másik kérdés, hogy a közösség miként fogadja majd a változásokat és mi lesz a véleménye az új tulajdonosról. Ha csak az iparági számokat nézzük, akkor ez a másfél milliárdos felvásárlás elsőre durvának tűnik, de figyelembe véve a fejlődési és bevételi görbéket, akkor az e-sport még mindig az a szektor, ami szexi, ami progresszív, ami összeköti a felnövő generációkat. Ez pedig talán a legfontosabb a tech hirdetőknek és persze a közvetítőknek is. Persze a kockázat mindig is ott lesz, de egy jó vezetéssel és egy eltalált küldetéssel bizony lehet, hogy a 2022-es év egyik legjobb döntését a Savvy Gaming hozta. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - GPS-nyomkövetővel a család biztonságáért (x)

Mobiltelefonok, tabletek, okosórák - egyre több olyan eszköz jelenik meg, amely a számítástechnikát apró, mobil formában teszi elérhetővé, hogy aztán megkönnyítse és biztonságosabbá tegye a mindennapi életünket.

Üzlet - Ezért vagyunk oda még felnőttként is a kisautókért (X)

A kisautók a gyerekek kedvenc játékai közé tartoznak. Azonban sok felnőtt szívében is különleges helyet foglalnak el. Sokan közülünk emlékeznek arra, hogy milyen örömmel játszottunk ezekkel a szépen kidolgozott játékokkal, és hogy mennyire büszkék voltunk a gyűjteményükre.