Activision Blizzard: Több értesülés szerint is távozhat Kotick a cégtől

Activision Blizzard: Több értesülés szerint is távozhat Kotick a cégtől

Ugyan sem a Microsoft, sem az Activision Blizzard nem kommentálta a vezérigazgató sorsát, Kotick kijelentései arra utalnak, hogy nem marad már sokáig a cégnél.

Amióta a Microsoft felvásárolta az Activision Blizzardot, sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mi lesz Bobby Kotick, a cég elnök-vezérigazgatójának a sorsa? Kotick a Blizzardnál kirobbant zaklatási botrány óta folyamatosan a céggel szembeni kritikák egyik célpontja, a rajongók egy része ráadásul a vezérigazgató távozásának örülnének a legjobban, aki ez esetben anyagilag mindenképpen jól járna. Több értesülés szerint Kotick napjai meg vannak számlálva a Blizzard élén, ugyanis egyaránt azt állítják, hogy az átadás-átvétel végeztével távozik a cégtől.

Erről először a Wall Street Journal írt, de később a Bloomberg más forrásokra hivatkozva ugyanezt állította. A Microsoft az üzlet megkötésekor még azt nyilatkozta, hogy Kotick marad pozíciójában, ahogy viszont az utolsó pont is rákerült a szerződésre, „az Activision Blizzardért is a Microsoft Gaming vezérigazgatója, Phil Spencer felel". Kotick jövőjét nem említették sehol, ő viszont elég kétértelmű nyilatkozatokat tett. A Blizzard oldalán megosztott nyílt levelében úgy fogalmazott, hogy:

„Az ilyen fajta tranzakciók sok időt vesznek igénybe. Az üzlet a tervek szerint körülbelül 2023. június 30-án zárul le, ahogy a szükséges hatósági jóváhagyást megkapjuk, illetve egyéb feltételek is teljesülnek. Addig is teljesen önállóan fogunk működni, én pedig ugyanolyan szenvedéllyel és lelkesedéssel folytatom vezérigazgatóként, mint 1991-ben, mikor csatlakoztam a céghez."

Egy, a New York Timesnak adott interjúban viszont már sejtelmesebben fogalmazott. A jövőjét firtató kérdésekre röviden csak annyit válaszolt, hogy "elérhető lesz, ha szükség van rá" az üzlet lezárultát követően.

„Azt mondtam a Microsoftnak, hogy nekem fontos ez a cég, úgyhogy akármilyen pozíciót is szánnak nekem az üzlet lebonyolításában, szívesen megcsinálom" – mondta Kotick. "Nem érdekel, hogy ez 1 hónapot, vagy akár 1 évet vesz igénybe, csak az számít, hogy az átállás zökkenőmentesen menjen végbe."

Többen azonban pont amiatt kritizálják a vezérigazgatót, mert nem érezték rajta, hogy mindent megtett volna a zaklatási botrány során kiderült problémák elhárítására, több esetben pedig csendben is maradt. Emiatt is számítanak rá sokan, hogy Kotick távozik a cégtől, ha azonban ez meg is fog történni, az nem mostanában lesz.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - A tisztaság fenntartása a modern környezetben

Manapság a tisztaság fontos szerepet játszik a közösségi és munkahelyi terek életében. Egy tiszta környezet nemcsak a higiénia miatt lényeges, hanem hozzájárul a hatékony munkavégzéshez és a jó életminőséghez is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az iroda vagy intézmény rendezett állapota mennyire képes befolyásolni a dolgozók produktivitását.

Üzlet - Amikor az élelmiszer útja is tervezett

Egy jól működő ellátási lánc kicsit olyan, mint egy összeszokott csapat. Akkor teljesít jól, ha minden szereplő tudja a dolgát. Az élelmiszerek feldolgozása, hűtése és tárolása ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sok múlik rajta.

Üzlet - Az 50 feletti férfiak vitalitása

Amikor az öregedésről van szó, sokan automatikus energiaszint-csökkenést feltételeznek az 50 év feletti férfiaknál. Tényleg így van? A valóság az, hogy az életkor előrehaladtával új egyensúlyi állapot érhető el, ha figyelmet fordítasz tested jelzéseire és életmódodra. Az életminőség javítása számos módon lehetséges, és lehet, hogy néhány módszer meglepetésként fog hatni.

Közvetítések