NBK Katowicében: „szívás, hogy 16:14-re kikaptunk az utolsó pályán”

NBK Katowicében: „szívás, hogy 16:14-re kikaptunk az utolsó pályán”

A FaZe elleni vereség mellett szó esett a MOUZról, torzsi és JDC játékáról, de még a Valorantról is.

Egy GODSENT elleni győzelem és egy FaZe elleni vereség a mérlege eddig a MOUZnak Katowicében, de ma este az Entropiq–Renegades-találkozó győztese ellen még összejöhet a továbbjutás. A tegnapi mérkőzések után a Fragbite készített interjút (videó, felirat sajnos nincs) a kétszeres Major-bajnok NBK-vel – a MOUZ egyik új igazolásával –, az eredmények mellett pedig az is előkerült, hogy miért váltott tavaly rövid időre Valorantra, majd mi volt a visszatérés oka.

A FaZe elleni Bo3-at az utolsó pillanatban, 16:14-re veszítették el Mirage-on a harmadik pályán, nemsokkal azután, hogy torzsi gyönyörű 1v2-vel tartotta életben a csapatot. A vereségről NBK így nyilatkozott: „Nyilvánvalóan nehéz, szívás, hogy 16:14-re kikaptunk az utolsó pályán, ez mindig nehéz. De számítani lehetett rá, ők [a FaZe] egy jó csapat, nagyon jó volt a CT-oldaluk Mirage-on.” Az eredmény ellenére pozitív maradt, azt mondta nem számít, van még egy meccsük, ha azt megnyerik, ugyanott tartanak majd, mintha a FaZe-t gyűrték volna maguk alá.

A következő kérdések a MOUZ jelenlegi helyzetéről, játékosairól, illetve JDC-ről (aki Bymas helyére ugrott be az utolsó pillanatban) szóltak. NBK szerint nem befolyásol túl sok mindent az, hogy beugróval játszanak, mert sok az új csapat, mindenki nagyon erős, és a MOUZnak ez az első versenye együtt, így inkább a tapasztalatszerzés számít.

Különösen igaz ez a fiatalokra, akiket NBK ugyan nem követett tavaly az akadémiában, mert csak másfél hónapja tért vissza a CS:GO-hoz, de egyelőre jól muzsikálnak szerinte. „Elvárunk tőlük egy szintet, ami a csoportban elvárt eredményhez kell, és egyelőre így is játszanak” - tette hozzá. JDC-ről elmondta, hogy nem gyakoroltak vele, de „úgy bízunk benne, mint egy nagyon jó játékosban bíznánk, és hozza a formát.” NBK szerint a fiatalok motiválttá teszik az egész csapatot, frissességet hoznak, nagyon jó a légkör.

A MOUZ előtt NBK tett egy kitérőt a Valorantban, erről most azt nyilatkozta, hogy a „Counter-Strike-ban nem voltam jó helyen”. Ezalatt érti azt, hogy nem talált csapatot, miután a két korábbi együtteséből annak ellenére tették ki, hogy ő hozta össze ezeket a felállásokat, ő házalt a szervezeteknél támogatásért. Az OG-nál pedig nem engedték el a szerződését, amit a DBL Poney nem tudott kifizetni. Tavaly márciustól egészen az év végéig próbálta kitalálni mi hogy legyen a karrierjében és a magánéletében egyaránt. Viszont a végső döntése nem a játék miatt született, „továbbra is komolyan hiszem, hogy a Valorant egy jó játék, élvezetes, nagyon élveztem ezzel játszani”. Aztán jött a Stockholm Major, amit természetesen követett, és ekkor nyitottabbá vált a visszatérésre is, amiről a MOUZ mostani projektje győzte meg, vagyis a játékosok és a célok. Elmondása szerint már nem kell a legjobb fizetésekért játszania, ez nem volt szempont most.

Utolsó kérdésként az elvárásokról kérdezték a francia játékost. NBK szerint ha Bymas is itt lenne, akkor is az lenne a cél, hogy jussanak túl a Play-Inen a csoportkörbe, „utána bármi történhet”. A csapatok erősek már az IEM Katowice ezen szakaszában is, így a debütáló MOUZ számára a tapasztalatszerzés most a fókusz.

Ha nem szeretnétek lemaradni az IEM Katowice második napjáról és a MOUZ ma esti mérkőzéséről az Entropiq–Renegades-találkozó győztese ellen, akkor tartsatok velünk ma is, szurkoljuk ki együtt torzsiék továbbjutását! Ne felejtsétek el azt sem, hogy a magyar közvetítésen is értékes dropokra tehettek szert.

AZ IEM KATOWICE MAI MENETRENDJE AZ ESPORT1TV TWITCH CSATORNÁN:

Borítókép: HLTV/theMAKKU

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!