Új hős, átdolgozott Techies és képességek, meg egy rakat újdonság érkezett a 7.31-gyel

Új hős, átdolgozott Techies és képességek, meg egy rakat újdonság érkezett a 7.31-gyel

Az ígeretekhez híven február 23-án kiadta a Valve a Dota 2 legújabb frissítését és bár elsőre nem úgy tűnik, de azért átalakítja majd a metát.

Igaznak bizonyultak a pletykák, a Dota 2 legújabb hőse az utolsó Battle Passban fellelhető labirintus főellensége, Primal Beast lett. A modellje egy az egyben ugyanaz csak kisebb kiadásban, miközben a képességei közül is megőrzött jó néhányat.

  • Q: maximum 2 másodpercig tölti a charge-ot, majd egy erőteljes rohamra indul és mindenkit sebez, illetve hátralök, aki az útjába kerül.
  • W: Ilyenkor nem lehet vele manuálisan támadni, hanem a megtett út alatt folyamatosan üti a földet és ezáltal okoz kisebb-nagyobb területi (aoe) sebzést.
  • E: Minél többször ütik meg annál mérgesebb lesz. Ezt követően egy üvöltés révén bónusz armort és sebzést kap.
  • R (ulti): Közrefogja a célpontot és a földbe döngöli. Bizonyos időközönként földhözvágja az ellenfelét, amellyel neki és a körülötte lévőknek is sebzést okoz, valamint rövid ideig stunolja őket.

Rajta kívül a másik nagy szenzáció az átdolgozott Techiest jelentette. Röviden és tömören elmondható, hogy véget ért az aknásítás időszaka, a robbanóhordókat elvették tőle, tehát esélytelen egymásra pakolni egy tucatot belőlük, hogy ezzel kergesse az ember őrületbe az ellenfeleit. Ehelyett az ultija lett a sima akna. Az első képessége egy kis ragaszkodó bomba lett, amely lassítja az ellenfelet és ha rátapadt valamelyik hősre, akkor rövid idő után felrobban. A területre ható bénító wardja is eltűnt, ehelyett áramot vezet magába és bárki, aki megüti disarm debuffot kap, tehát nem tud egy ideig ütni, míg a Techiesen lévő sokkolás a lejárta után maga körül mindenkit fixen disarmol.

A 7.31 egyébként nagyon sok mindent módosított még, például a kill streakekért járó gold mennyisége is megváltozott. Mostantól minél többet ölt valaki halál nélkül, annál több lóvét ad az ellenfélnek és itt akár ezres nagyságrendről is beszélhetünk. Az összes erdős creep megváltozott, miközben érkezett egy új ancient, meg egy large creep camp is, ráadásul 7.5 percenként egyre erősödnek az erdős lények. Három új tárgyat is belepakoltak a játékba:

Revenant's Brooch

Kell hozzá: Witch Blade, Mystic Staff, 800g recept (Összköltség: 6200g)
+45 Intelligence
+40 Attack Speed
+8 Armor
+300 Projectile Speed

Aktív: A következő 5 támadás true strike (nem lehet misselni vele) és mágikus. Az Ethereal formában lévő egységeket is lehet ütni. 15 másodpercig tart vagy 5 ütésig. Mana cost: 250. Cooldown: 45mp

Passzív: 9 másodpercenként egy ütés 4 másodpercig 25%-ra lassít és extraként a karakter intelligenciájának az egyszeresét is hozzáadja a sebzéshez másodpercenként.

Wraith Pact

Kell hozzá: Vladmir's Offering, Point Booster, 400g recipe (Összköltség: 4200)
+250 Health
+250 Mana

Passzív: Vladmir's Aura.

Aktív: Létrehoz egy totemet, ami csökkenti a hatósugarán belül az ellenfél fizikai és mágikus sebzését 25%-kal, illetve másodpercenként 25 sebzést okoz. Lehet mozgatni. 25 másodpercig tart vagy, amíg 5 (hős) ütéssel le nem verik. Mana cost: 100. CD: 60s

Boots of Bearing

Kell hozzá: Tranquil Boots, Drum of Endurance, 1500g recipe (Összköltség: 4125)
+8 Strength
+8 Intelligence
+65 Movement Speed
+15 HP Regen
8 töltet. Minden három percben visszatölt egy töltetet.
Aktív: 1 töltet elhasználásáért 1200-as hatósugárban minden társnak ad +50 attack speedet és 15% movement speedet 6 másodpercig. Az első 2 másodpercben nem lehet lassítani semmivel az effekt hatása alatt őket.
Passzív: Swiftness Aura: Ad +20 movement speedet a társaknak.

A hősöket érintő legfontosabb módosítások az alábbi videóban tekinthetőek meg:

A patch teljes tartalmáról pedig a hivatalos weboldalon olvashattok!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!