Rosszul játszott, meccs közben rúgták ki a csapatból

Rosszul játszott, meccs közben rúgták ki a csapatból

Az MIBR elleni Challenger meccsen a gyors csere ellenére is kikapott a Strife.

A 10 nappal ezelőtt még Fragadelphia-győztesként ünnepelt Strife, akik az amerikai RMR-selejtezőn Stewie2K EG-jén is kifogtak, most eredmények helyet az elmúlt évek legnevetségesebben kivitilezett játékoskirúgásával kerültek a hírekbe.

Történt ugyanis, hogy az ESL Challenger League 40. szezonjában az MIBR ellen játszottak, az egyik játékosuk pedig annyira alulteljesített, hogy a két pálya között kitették a csapatból. Danny „cxzi” Strzelczyk egy 16:5-ös Overpass-vereség során mindössze 5 killt szerzett, 39,3 volt az ADR-je, 0,45 a HLTV ratingje.

Ezután feltűnően hosszú szünet következett a két pálya között, majd egyszer csak bejelentették a közvetítésen, hogy cxzit kitették a felállásból és Austin "AAustiN" Urb veszi át a helyét a második mapen – ezt szintén elveszítették. A meccs után a Dust2.us megkérdezte a szervezetet a döntésről, és ők azt nyilatkozták, hogy „a felállás cxzi nélkül folytatja és AAustin fog beugrani a szezon hátralévő részében”. Amikor arról kérdezték őket, hogy mégis mi volt a hirtelen csere oka, annyit válaszoltak, hogy „bármikor változhat egy felállás, mint látható, akár egy széria közepén is”.

Nem ez volt cxzi legrosszabb teljesítménye egyébként: tavaly decemberben a Triumph játékosaként 16:0-ra kapott ki a Bad News Bearstől ugyanezen a pályán, amihez 0.13-as ratinggel és mindössze 2 fraggel járult hozzá. Nem sokkal ezután nyilatkozott arról, hogy folyton szórakozni járt, de megváltozott és komolyan veszi a játékot. Ezzel szemben most is erősen sugallta több, az NA CS-ben jártas személy, hogy a Fragadelphia-győzelem után cxzi alkoholfogyasztással kapcsolatos problémái visszatértek és ezek negatív hatással vannak a csapat gyakorlására, cxzi egyéni teljesítményére. Ezt egyelőre egyik érintett fél sem erősítette meg a Dust2.us-nek, de az NA Counter-Strike közössége nyílt titokként kezeli az információt, miszerint cxzi alkoholista.

A tegnap esti eset egyébként már a második alkalom lenne egy héten belül, hogy egy Strife-játékost ilyesmivel vádolnak, miután a már említett EG elleni RMR-selejtezős győzelem után a csapat IGL-jéről, stamináról állították rajongók, hogy részegen játszott. Az irányító kinevette a vádat, majd szarkasztikusan azt mondta, hogy „igen, 10 sör után hívtam életem játékát”.

A Strife-ban végül – a szervezet eredeti állításával ellentétben – nem AAustin kapja meg cxzi helyét a kezdőben, hanem egy korábban már használt beugrójuk, a 17 éves Matthew „D4rtyMontana” Paplawskas.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!