Fölényes BGE győzelmekkel ért véget az alapszakasz – K&H EEK CS:GO

Megvan melyik négy egyetem hallgatói játszhatnak majd az április 24-i rájátszásban.

Magyar E-sport szövetség, a Gamerland és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség közös erővel hívták életre a K&H Egyetemi E-sport Kupát, aminek keretein belül a CS:GO-bajnokságon összesen nyolc hazai egyetem CS:GO-alakulata vágott bele a 1,5 milliós összdíjazás oroszlánrészéért folyó küzdelembe. Az alapszakasz végeztével négy hallgatói társulás most kiesett, de ugyanennyien továbbjutottak a jövőheti LAN-döntőre, ahol már Bo3 egyenesági kieséses formátumban kell bizonyítaniuk rátermettségüket.

Az A-csoportban a BGE korábban elmaradt meccseit pótolták, melyeket fölényes győzelmekkel el is hoztak kolorék: a PTE ellen 16:4-re, a METU ellen 16:1-re nyertek. Utóbbi találkozón kolor kemény ecohunt spray-jel jelezte az ellenfelek felé szándékait a 3. körben. A jó eredményekkel biztosította a BGE a továbbjutását a csoport második helyén a Debreceni Egyetem mögött.

A B-csoportban az Óbudai Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem úgy döntöttek, nem játszák le mérkőzésüket, miután az ő továbbjutásuk már biztos volt. Így nem dőlt el ki a csoport legjobbja, legalábbis éles helyzetben, mert körkülönbség alapján az Óbudai Egyetem lett az első. Sebaj, a Gamerlandben erre még lehet lesz lehetőségük a döntőben. A B-csoport másik meccse azonban nem maradt el, bár ennek a tétje nem a továbbjutás, hanem a büszkeség volt: a 2 forduló után továbbra is nyeretlen Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Győri Széchenyi István Egyetem párbajából végül utóbbi került ki győztesen.

A K&H EGYETEMI E-SPORT KUPA CS:GO 3. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI:

  • Pécsi Tudományegyetem 4:16 Budapesti Gazdasági Egyetem
  • Budapesti Metropolitan Egyetem 1:16 Budapesti Gazdasági Egyetem
  • Budapesti Corvinus Egyetem (nem játszott) Óbudai Egyetem
  • Győri Széchenyi István Egyetem 16:8 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

A LAN rájátszást április 24-én az Esport1TV kínálatában követhetitek majd élőben.

A K&H Egyetemi E-sport Kupa kiemelt támogatója a Digitális Jólét Program és az MI Kihívás.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!