Hirtelen véget ért az EG szezonja, jöhetnek a cserék?

Hirtelen véget ért az EG szezonja, jöhetnek a cserék?

Minden versenyről kiestek idén az új felállással, elfogyott az EG türelme.

Tegnap írtunk arról, hogy hat csapat is lemaradt a Majorről, pedig ott lett volna a helyük. Csak éppen mindegyiknél van valami probléma, a MOUZt leszámítva elkerülhetetlenek a cserék, ha tovább szeretnének lépni. Azt viszont nem gondoltuk volna, hogy az Evil Geniuses az eddigi gyengélkedések után a GODSENTtől is ki fog kapni a BLAST Premier Showdownon az első körben és ezzel eljuthatnak arra a pontra, hogy őszig nem lesz verseny, ahol játszhatnának, de még az a torna is csak lóg a levegőben számukra, mert kirúghatják őket a ligából.

Miről is van szó? Az EG az év eleji nagy átigazolási hullámban újjáépítette félremenedzselt csapatát az egykoron Major bajnokokként ünnepelt Stewie2K–RUSH–autimatic trióval. A csapatnak garantált BLAST Premier és ESL Pro League helyei vannak, tehát az új játékosmag ellenére hamar megmászhatták volna a ranglétrát a világ legjobbjaival versenyezve. Ehelyett azonban azt sikerült elérniük, hogy a BLAST tavaszi csoportköréből kizúgtak, az EPL-en meccset sem nyerve utolsók lettek (ami lehet a helyükbe kerülhet), a PGL Major Antwerpen bukaresti RMR-ján kiestek, ahogyan az IEM Dallas selejtezőn és tegnap este a BLAST Premier Showdownon is.

Erre reagálva az EG CEO-ja, Nicole LaPointe Jameson azt írta egy tweetben: „Csalódáskeltő eredmény CS:GO-ban a mai – Elnézést kérek minden rajongótól... nem vagyunk elégedettek ezekkel az eredményekkel és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy változtassunk a fejlődés érdekében!”

Ez mit jelent? Nos, alighanem fejek fognak hullani a csapatban. Mint tegnapi elemzésünkben is írtuk róluk, jobban hasonlít haveri játszadozáshoz a teljesítményük, mintsem profi csapathoz. A nevek alapján pedig jogosan remél mindenki többet annál, hogy a folyamatos kiesések miatt január óta 44 pályát játszottak, ebből 16-ot nyertek, 28-at buktak. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy a top 10-es csapatok lennének a kriptonitjuk: buktak a Liquid, a 9z, a paiN, az AGO, a coL, a Party Astronauts és a BIG ellen is a GODSENTen túl. De még egy Carpe Diem jellegű mix is képes volt pályát hozni ellenük szériában, mert túlnyomóan online selejtezőket játszanak mostanában.

Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen cserék várhatóak, mennyien és kik távozhatnak, érkezhetnek. Azonban a folyamatos vereségek miatt kiestek mindenhonnan és egészen az augusztus 31-én kezdődő ESL Pro League 16. szezonjáig meccsük sem lesz, hacsak el nem indulnak tier 2-3-ban játszani – ez viszont bőven az EG org ambíciói alatt lenne. Ha pedig figyelembevesszük, hogy az ESL és a partnercsapatai elvehetik az EG helyét, ha úgy látják, ártanak a befektetésüknek a Louvre-egyezményben, akkor aligha lehet megúszós cseréket végezni.

Képek: HLTV/brcho

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!