A Riot Games bejelentette a VALORANT e-sport 2023-as terveit

A Riot Games bejelentette a VALORANT e-sport 2023-as terveit

A VALORANT e-sport 2023-tól még inkább arra fókuszál, hogy felkutassa és támogassa az új tehetségeket egy olyan ökoszisztémát hozva létre, amely lehetővé teszi mind a kezdőknek, mind a tapasztalt veteránoknak, hogy a saját szintjüknek megfelelő versenyeken indulhassanak. Ehhez többek között három új nemzetközi ligarendszerű bajnokságot

A VALORANT e-sport már 2022-ben is voltaképp mindenki számára elérhető, hiszen rengeteg regionális minikupa, hétvégi verseny segíti, hogy azok, akiknek a vérében van a versenyzés, megtalálhassák önmagukat. 2023-tól pedig ezt egy hosszú távon is fenntartható rendszerbe helyezik, a Riot Games a következő intézkedéseket jelentette be:

  • Három új nemzetközi bajnokságot hoznak létre, az amerikai, az ázsiai, és az EMEA játékosok számára. A legjobb játékosok LAN körülmények között, ha pedig az egészségügyi szabályozások engedik, élő közönség előtt játszhatnak hétről hétre. Az év során a mezőny kiemelkedő csapatai két nemzetközi Masters tornára és az év végi világbajnokságra kvalifikálhatnak!
  • Egy új, játékon belüli kompetitív mód is érkezik, amit közvetlenül a VALORANT kliensében érhetnek el a játékosok. Ez a már meglévő ranglistákkal kiegészülve új célokat biztosít a játékosok számára, és beépül az e-sport ökoszisztémába.
  • Új hazai bajnokságok elindítása, amelyek a következő lépcsőfokot jelentik majd a játékon belüli bajnokságok legjobbjai számára, lehetővé téve számukra, hogy régiójuk, országuk más kiemelkedő tehetségeivel mérkőzzenek majd meg.
  • A Riot Games új alapokra helyezi a VALORANT e-sport működését azáltal, hogy eltekint mindenféle nevezési, vagy részvételi díjtól, és hosszútávú partnereket keres.

“Ezek az elemek együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a VALORANT versenyrendszere a növekedés egy új fázisába lépjen. Szeretnénk a lehető legmagasabb szintű ökoszisztémát kiépíteni, amely olyan izgalmas mérkőzéseket, és olyan élményeket eredményez, ami a helyszíni nézőket az online szurkolók millióit is magával ragadja. Mindent, amit az elmúlt 10 évben a LoL Esportsszal tanultunk, felhasználjuk egy olyan rendszer kiépítésére, ami a VALORANTot egy többgenerációs e-sporttá emeli.” - mondta John Needham, a Riot Games Esports osztályának elnöke.

2022 során a Riot Games kiválasztási eljárásokat folytat le, hogy megtalálja azokat a hosszú távú partnereket, akikkel ezek a tervek megvalósíthatóak. Azok a csapatok, akik megfelelnek a kritériumoknak, pénzügyi támogatást és számos exkluzív lehetőséget kapnak a saját márkájuk kialakítására és fejlesztésére. A VALORANT jelenlegi 15 millió havi aktív játékosa így még könnyebben megtalálhatja majd a kedvenc csapatát, játékosát.

Kövess Minket!