"Mindenképp nyerni jöttünk, nincs második variáció!" - KmK.R6S interjú

Gyengén kezdtek a K&H MNEB R6S 2022-es alapszakaszában, de a harmadik fordulót követően nem igazán tudja őket senki megállítani. Erről is beszélgettünk a csapat egyik játékosával, Strike-kal.

Elég érdekes utat járt be eddig a K&H MNEB R6S idei szezonjában a KmK együttese, hiszen egy dupla vereséggel kezdtek az alapszakaszban, majd azóta megtáltosodtak és zsinórban 7 összecsapást nyerve simán ott vannak a rájátszást érő helyek egyikén. Emellett ők hozták össze a legtöbb hosszabbításos meccset is, szám szerint ötöt, melyből háromszor nyertek és kétszer szomorúan hagyhatták el a virtuális csatateret.

Ebből a csapatból kerül ki a bajnokság két legjobb fraggere, Rexhun eddig 125, míg Strike 115 alkalommal likvidálta az ellenfeleit, ráadásul előbbi 5, míg utóbbi 4 clutch (ennyit hozott össze egyébként az IAS-ból Szikaly is) helyzetet oldott meg a 10 forduló alatt. A csapatban rajtuk kívül még Sukar, Lino, w1oza, Rxckstar és Rep található és az látható, hogy nagyon komoly játékerőt képviselnek, annak ellenére, hogy nem igazán készülnek a meccseikre. Mégis elkezdett összeállni náluk a történet, miután az egyik kulcsfontosságú játékos is ott tudott lenni a meccseken, így kijelenthető, hogy a bajnokság egyik esélyeseként lehet őket számon tartani. Túl a féltávon elbeszélgettünk hazánk és a gárda egyik legjobbjával, Strike-kal:

Mondhatni nagyon különleges a ti szezon kezdésetek. Két vereség után zsinórban szállítjátok a győzelmeket. Mi történt a startnál és miben változott a hozzáállásotok?

"A hozzáállásunk nem változott, viszont nagyban befolyásolja az eredményeket, hogy w1oza már tud velünk játszani. Illetve rengeteg kört eldobtunk a szezon elején önhibánkból. Mostanra igyekszünk limitálni a "throwolt" körök számát, valamint jobban összeszoktunk."

Úgy tűnt, hogy ti a hosszabbításokra specializálódtatok. Mintha kicsit a nézőknek/rajongóitoknak is játszanátok ezáltal. Ez tényleg igaz, hogy fokozni akartátok az izgalmakat vagy szimplán csak így jött ki a lépés?

"Én lennék a legboldogabb, ha direkt csináltuk volna, de mint mondtam, sok kör rajtunk ment el és inkább mi buktuk el, minthogy az ellenfél nyerte volna meg."

Melyik volt a legnehezebb mérkőzés számotokra?

"Legnehezebb mérkőzés szerény véleményem szerint az első IAS elleni mérkőzés volt. 6-1-ről ha jól emlékszem sikerült visszahozni. Nem csak a nézők számára, de játékos szemszögből is nagyon izgalmas és szoros mérkőzés volt. Ez annak is betudható, hogy egyáltalán nem scrimeltünk/scrimelünk."

Minden bizonnyal ott lesztek a rájátszásban, így hát mi a további terv? Csak a győzelem az elfogadható eredmény számotokra?

"Mindenképp nyerni jöttünk, nincs második variáció!"

Mit szerettek a legjobban és a legkevésbé a jelenlegi metában?

"Én imádom a jelenlegi metát mert a gyengébben teljesítő játékosok is tudnak fragelni az LMG-vel ugyanakkor én nem használom ezeket a fegyvereket. A tetszik, hogy szélesítettek a mappoolon."

A K&H-MNEB kiemelt támogatója a Digitális Jólét Program és az MI Kihívás.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!