A NaVi kispadra tette boombl4-t, a háború miatt

A NaVi kispadra tette boombl4-t, a háború miatt

Irányító nélkül maradt a NaVi!

Mostanában többször volt boombl4 a média célkeresztjében. Néhány hete elvált feleségétől, akit mindössze három hónapja vett el, később pedig mintha búcsúzkodott volna a NaVi-tól az Instagramon. Mint kiderült, nem véletlenül!

A mai napon a Major győztes NaVi kispadra tette orosz irányítóját, de nem azért mert rosszul játszani. Szó sincs arról, hogy ne lennének megelégedve boombl4 teljesítményével és munkájával, szó sincs arról, hogy az idei PGL Majorön szerzett második hely ennyire megviselte volna a csapatot. Boombl4 a háború miatt került ki a csapatból.

„Nem fogunk együtt dolgozni olyan emberekkel, akik Oroszországban élnek, akik adót fizetnek Oroszországnak. Reméljük, hogy orosz játékosaink a költözés mellett döntenek." - mondta a NaVi CEO-ja, Yevhen Zolotarov.

Vagyis boombl4 egyszerűen nem akarta elhagyni hazáját, aminek lehet, hogy egyetlen egy döntésével sem ért egyet, de akkor is az az otthona. Ezek után pedig kíváncsian várjuk, hogy mi lesz electronic és Perfecto sorsa.

A NaVi felállása jelenleg:

  • Oleksandr "s1mple" Kostyliev (ukrán származású)
  • Denis "electronic" Sharipov (orosz származású)
  • Ilya "Perfecto" Zalutskiy (orosz származású)
  • Valerii "b1t" Vakhovskyi (ukrán származású)
  • Andrii "B1ad3" Horodenskyi (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések