18

Elmúltál már 18 éves?


/
Er9k: „A csapatmorál jelenleg nagyon magas”

Er9k: „A csapatmorál jelenleg nagyon magas”

A Békéscsabai E-sport Egyesület a B-csoport első helyezettjeként jutott be a TippmixPro CS:GO Masters rájátszásába, ahol a Lenovo Legion Honvéd ellen játszanak az elődöntőben.

A Békéscsabai E-sport Egyesület az iPon Esport elleni győzelemmel, majd a Budapest Five-tól kapott default winnel érte el a TippmixPro CS:GO Masters B-csoportjából a rájátszást, ahol a Lenovo Legion Honvéd várja őket az elődöntőben. Rajtuk kívül továbbjutott még az ONYX és a BP5 is. A torna két szakasza között Er9k, a BEE játékosa írásban nyilatkozott az Esport1.hu-nak az eddig történtekről, az elvárásokról és a felkészülésről.

Esport1.hu: Gratulálunk a továbbjutáshoz! A csoportkört az iPon Esport elleni győzelemmel kezdtétek, ahol több szoros kör és pálya után jött össze a 3-0, de alapvetően ti irányítottatok. Erre számítottatok? Milyennek ítéled a saját játékotokat akár azon a meccsen, akár általában értve?

Er9k: Köszönjük szépen! Az első pálya kicsit shaky volt, megnehezítettük magunknak jobban mint kellett volna, majd egy pisztolyos körrel sikerült nyernünk. Második, illetve harmadik pálya már dominánsabbra sikerült, érvényesíteni tudtuk, amiket gyakoroltunk. Ezen a meccsen kicsit alulteljesítettünk magunkhoz képest, viszont ettől eltekintve sokat fejlődött a csapat.

Esport1.hu: A csapat magja jó ideje összeállt, ezért a csoportban és a rájátszásban is esélyesnek számítotok a rutinotok alapján. Kérlek mesélj arról, hogyan zajlik a felkészülésetek! Milyen a csapatmorál?

Er9k: Heti négy alkalommal tudunk gyakorolni csapatszinten, ezeken a napokon általában 4-5 órát gyakorlunk csapatok ellen és ötletelünk egy-egy pályára, ezután még játszunk pár faceitet. A csapatmorál jelenleg nagyon magas, több tournamenten is sikerült eljutni a döntőig (SCL,EEL, MEF, IESF), igyekszünk megfelelni a saját elvárásainknak! :)

Esport1.hu: A formátum szerint ezen a versenyen végig Bo5 van, ami erős map poolt kíván. Legutóbb láttunk tőletek Mirage-t, Ancientöt és Infernot, de hogyan készültök a pályákkal, hol érzitek magatokat otthonosan?

Er9k: Jelenlegi hét pályából négy pályán érezzük otthonosan magunkat, kettővel ismerkedünk jelenleg csapatszinten, egy pedig lóg a levegőben... :)

Esport1.hu: Az iPon Esport elleni győzelem után a Budapest Five ellen játszottatok volna, de nem állt ki az ellenfél. Mit gondoltok erről, illetve szerinted hogyan zajlott volna le ez a meccs a szerveren?

Er9k: Nem tudjuk milyen okból nem álltak ki, szóval erről semmi jót vagy éppen rosszat nem tudok mondani, a döntőben még előfordulhat ez a párosítás, ha mindkét csapat eljut odáig, remélhetőleg az eredmény nem változik.

Esport1.hu: Legközelebb már a TippmixPro CS:GO Masters rájátszásában láthatunk benneteket játszani, az elődöntőben a Lenovo Legion Honvéd lesz az ellenfeletek. Mit gondolsz róluk az eddig látottak alapján, mire számítotok?

Er9k: Teljesen magunkra fókuszálunk az elmúlt másfél hónapban, csak a végeredményeiket láttuk mostanában sajnos, külön nem fogunk rájuk készülni, a saját játékunk lesz előtérben. Bízok benne, hogy izgalmas mérkőzés lesz, de mi szeretnénk örülni a végén! :)

Esport1.hu: A rájátszásban már alighanem a bajnoki cím megszerzése a cél mindenkinek. A mezőnyt látva szerinted megnyerhetitek az egész versenyt?

Er9k: Erre a kérdésre akkor is igent válaszolnék, már csak elvből is, ha nem látnám a mezőnyt! :)

A TippmixPro CS:GO Masters a jövőhéten, június 23-26. között tér vissza a rájátszással, melyet természetesen élőben fog közvetíteni az Esport1 szakértőkből álló csapata az Esport1TV Twitch csatornáján. Semmiképp se hagyjátok ki!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!