Videó: Torzsi és a MOUZ legszebb pillanatai az IEM Köln csoportkörében

Videó: Torzsi és a MOUZ legszebb pillanatai az IEM Köln csoportkörében

A csapat több tagja is emberfeletti teljesítményeket hozott a múlthéten a világ néhány legjobb csapata ellen.

A Play-Int és a csoportkört is az alsóágról túlélő MOUZ már az IEM Köln rájátszására vár. A német szervezet hosszú fennállásának első mérkőzése a Counter-Strike katedrálisának is nevezett Lanxess Arenaban egyben az első magyar CS:GO játékos debütjét is elhozza a kölni közönség előtt torzsi személyében. Továbbá JDC lesz az egyetlen német származású játékos a torna utolsó szakaszában, így a hazai közönség szeretetére is számíthat a csapat az Astralis elleni negyeddöntőben. Tehát elmondható, több szempontból is fontos mérföldkő ez a teljesítmény itt és most.

Ehhez pedig olyan csapatokat kellett félretenni a múlthéten az útból, mint a Heroic, a Vitality vagy a NIP, akik ellen nem csak a győzelem, de néhány szoros körben nyújtott emberfeletti teljesítmény is szükséges volt a csapat tagjaitól. Ezekből készítettünk most egy rövid összeállítást, köztük torzsi brutális körével a dánok ellen.

KÖZVETÍTÉS

Az IEM Köln rájátszása július 15-én pénteken kezdődik az alábbi menetrend szerint:

07.15. - péntek
15:30 - MOUZ vs Astralis

19:00 - Movistar Riders vs Liquid

07.16. - szombat
15:30 - NAVI vs MOUZ/Astralis
19:00 - FaZe vs Movistar Riders/Liquid

07.17. - vasárnap
16:00 - Döntő

Kövesd élőben, magyar nyelven a meccseket az esport1tv Twitch csatornán vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén!

Borítókép: HLTV/brcho

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések