Több száz, magas rangú játékost bannoltak ki az Apex Legends szerverekről

Te szoktál még az Apex Legends-szel játszani?

Volt idő, amikor sokan azt hitték, hogy az Apex Legends lesz a PUBG veszte. Végül nem így lett, a két játék nem ölte meg egymást, jól el vannak egymás mellett is. Sőt, a napokban az is kiderült, hogy a Respawn singleplayer játékkal bővíti az Apex univerzumát, ami furcsa, hiszen eddig úgy tudtuk, hogy az Apex a Titanfall világából nőtte ki magát.

Az Apex Legends él és virul, néha már túlságosan is. Hiszen ezt a játékot sem kerülik el a csalók, sőt, hemzsegnek tőlük a szerverek. És most nem csak azokról van szó, akik valamilyen programot használnak előnyszerzős céljából, de azokról is, akik valamilyen glitch-csel szereznek tisztességtelen előnyöket. Ilyen lehet például az, amikor több játékos összeáll és több csapatot alkotva szándékosan csalják el egyik vagy másik irányba a meccsek végét.

Gyakorlatilag boostolják a másikat, szándékosan eldobott meccsekkel. Ezúttal pont erre szálltak rá a fejlesztők. A legfrissebb banhullám pont ezeket a játékosokat vadászta le, méghozzá elég sokat. Összesen 1307 játékos kapott most ideiglenes vagy végleges bant, ráadásul elég magas szintekből. Mind megérdemelte ez kétségtelen.

Meglepő lehet, de nem PC-n csalnak a legtöbben, erről tanúskodik a mostani banhullám is. A legtöbb csalót PS konzolokon fogták, a PC-s csalók száma több, mint 100 fővel volt kevesebb.

Ha lehet egy jó tanácsunk, ne csalj. Nem csak a más, de a saját játékod is tönkreteszed vele. Profi ettől nem leszel, sőt, egy picit sem leszel tőle jobb játékos, épp ellenkezőleg. Ne feledjük, hogy végső soron ez csak egy játék, ami az élményekről, a szórakozásról szól.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!




Esport1 Youtube: Iratkozz fel!