GTA 6: Történelmi újítás előtt áll a széria

GTA 6: Történelmi újítás előtt áll a széria

Több részletet osztott meg egy ismert adatszivárogtató a készülő játékról.

Elsőként a Bloombergen számolt be Jason Schreier újságíró, aki a múltban már több játék kapcsán beszélt előzetesen értesüléseiről (például a Bloodborne remaster változatáról, a Star Wars: KOTOR remake verziójáról, de a GTA VI kapcsán is szólalt már meg). Ezúttal ismét a Grand Theft Auto VI kapcsán osztott meg információkat, amelynek főszereplőiről azt állítja, hogy egy női karaktert is irányíthatunk majd a játékban.

Ezzel először fordulna elő, hogy a sorozat bármely játékában nem férfi szereplőt irányíthatunk feladataink során. Ezen a ponton pedig úgy is fogalmazott, hogy „az egyik" főszereplő, így nem csak ő lenne az egyetlen irányítható karakter. Schreier szerint vele együtt összesen két főszereplője lesz a játéknak egy olyan történetben, amelyet a Bonnie and Clyde ihletett.

Maga a sztori pedig Miamiban és körülötte játszódna, tovább életben tartva a pletykákat, hogy a GTA VI visszatér Vice City-be. Ezen kívül pedig nemcsak a bejárható terület lenne hihetetlenül nagy, de több beltéri helyszín állna rendelkezésre, mint bármely korábbi GTA-játékban. Hozzátette azonban a jelentés, hogy bár a fejlesztés már 2014-ben elkezdődött, a Bloombergnek interjút adó névtelen fejlesztők szerint a helyszínt és a főszereplőt érintő döntés később született meg, a változás és a koronavírus-világjárvány miatt pedig lassabban haladnak a fejlesztéssel – mely a játék megjelenéséig biztos nem fog leállni. Későbbi terveik között pedig az is szerepel, hogy a megjelenést követően további küldetésekkel és városokkal bővítik ki a játékot. A GTA VI viszont nem mostanság fog megjelenni, a becsléseik szerint még körülbelül 2-3 évre szükségük lesz, hogy befejezzék a projektet.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te várod már a GTA VI megjelenését?