Botrányba szalad a NiP? – Pénzzel tartozhat a csapat  a játékosainak

Botrányba szalad a NiP? – Pénzzel tartozhat a csapat a játékosainak

Feszült nyári szünet várhat így a csapatra.

Furcsa csapat a NiP. Az utóbbi évek óriási szenvedését már levetkőzték magukról, jóval erősebb, jóval stabilabb felállásuk van, de így is elmaradnak a legjobbak mögött. Alig találják meg a fix ötösüket, device hónapok óta az árnyékban él és nem kommunikálnak felőle semmit, a meccsek java részét beugrókkal, a Young Ninjasból érkező játékosokkal játsszák és bár néha meglódulnak és beesik néhány szép eredmény, a legfontosabb győzelmeket nem sikerül elérniük.

Hasonló a helyzet most is. Megvették Brollant a Fnatictól, de még így sem értek oda a bajnokesélyes csapatok közé. Már az IEM Köln versenyén is alsó ágon vannak és könnyen lehet, hogy ma ki is esnek.

Közben kibukott egy sztori, amely szerint óriási belső gondokkal küzd a csapat és ez bizony már akár most is rányomhatja bélyegét a játékukra.

Ezt olvastad már?

A Dexertohoz érkezett információk szerint, a NiP több volt és több mostani játékosa is úgy véli, hogy a csapat pénzzel tartozik neki. Közülük egyetlen egy játékost neveztek meg, Tim "nawwk" Jonassont, aki 2020 januárja és 2021 decembere között volt a NiP-játékosa. Állításuk szerint, a NiP egy centet sem fizetett nekik a 2020-as RMR matricák után, amit az akkor elmaradó ESL One Rio Major helyett dobott piacra a Valve. A pontos összeget nem tudni, de a követelések becslései szerint 300 ezer dollárral is tartozhat a NiP a játékosok felé, fejenként.

A NiP állítja, hogy mivel nem volt Major és a matricákat pont azért hozta létre a Valve, hogy a csapatok a koronavírus okozta nehéz körülmények között is túléljenek, a szerződés sem az átlagos, így a játékosok követelése nem jogos. Persze a CSPPA azonnal a hoppon maradt játékosok segítségére sietett.

Ők beszéltek a Valve-val és a többi csapattal is, akik anno matricát kaptak. Kiderült, hogy a Valve nem tekinti kivételnek az RMR-matricákat és, hogy minden alakulat fizetett a játékosainak, még a 100 Thieves is, akik az RMR-versenyek és a matricák létrehozása között feloszlottak. Ezt tudatták a NiP-pel is és kérték, hogy nézzék át újra a játékosok szerződéseit, de a svéd csapat ezt megtagadta.

A NiP azóta sem reagált még sem a CSPPA megkeresésére, sem a játékosok követelésére. A következő lépés a jogi útra való terelés is lehet és mivel a névtelenségüket kérő játékosok egy része még ma is a NiP szerződésében áll, ebből akár csúnya ügy is lehet majd. Bízzunk benne, hogy a bíróságot elkerülik a felek és békés úton megoldást találnak, kár lenne ha emiatt most ismét szétesne a NiP CS:GO-csapata.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések