Óriási gondok vannak a FIFA-val, állítja egy fejlesztő

Óriási gondok vannak a FIFA-val, állítja egy fejlesztő

Olyan problémák lehetnek a felszín alatt, amikről eddig sejtésünk sem volt.

Egy amerikai FIFA youtuber, Jake Barford osztott meg közösségi oldalán néhány elképesztő tényt a FIFA-játékokkal kapcsolatosan. Az influenszer az elmúlt két évben tagja volt az EA Design Councilnak, ahol havonta lehetősége volt beszélgetni fejlesztőkkel és közösségi menedzserekkel. Több alkalommal járt az EA vancouveri stúdiójában, ahol egyenesen a játékokat készítő alkalmazottak meséltek neki az ott uralkodó állapotokról.

Barford állítása szerint borzalmas helyzetben van az EA, már ami a FIFA-játékokat illeti, és ez alól a FIFA 23 sem kivétel. A játék alap kódja borzalmasan idős, és már annyi minden épül rá, hogy lehetetlen hozzányúlni. Ráadásul akiknek a nevéhez fűződik, nagyrészt már nem is dolgoznak a cégnél. Ez elképeszetően megnehezíti az Electronic Arts dolgát. Olyan dolgok megoldása is bonyolulttá vált, amelyek alapvetően okoznának sok gondot. Így hiába szeretne bevezetni olyan újításokat a stúdió, amire a közösség vágyik, nem mindig van erre lehetősége.

A játéknak egy hatalmas átdolgozásra lenne szüksége, ami azonban elképesztően sok pénzbe kerül, miközben kockázatos. Az Ultimate Team már most is biztosan hatalmas bevételt termel, így a többi terület fejlesztése nem is feltétlenül éri meg az EA-nek. Ennek ellenére várhatóak változások a jövő évtől. Ugyanis most még a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek rengeteg beleszólása van a projektbe. Vétójoguk van, így megmondhatják az EA-nek, hogy mit tehetnek és mit nem. Ez a teher kerül le az Electronic Artsról. Hogy a szakítás pontosan melyik félt viseli majd meg jobban, azt egyelőre nem tudni, csak találgatni lehet. Ahogy arról is, hogy kihez kerülhetnek majd a FIFA jogok. De ez alapján (és a birtokolt licenszek tudatában) jó esély lehet arra, hogy az EA nevet a végén. Reméljük a szabadságukat tényleg arra használják majd, hogy még jobb játékot adjanak a közösség kezébe.

Minden további, FIFA 23-mal kapcsolatos hírt itt találsz.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Megvásárolod a FIFA 23-at?

  • 0 %
  • 100 %