Közel 700 milliárd forinttal költ kevesebbet Amerika videójátékokra, mint tavaly

A videójátékos világ is kezd helyreállni a COVID okozta sokk után.

Ha van olyan ágazat, aminek gyakorlatilag hasznára volt a koronavírus, akkor az az e-sport és a videójátékok. A COVID-19 legsúlyosabb hullámainál emberek millió maradtak otthon, ami egyben azt is jelentette, hogy emberek millióinak lett hirtelen jóval több szabadideje, mint azelőtt.

Megnőtt az érdeklődés a különböző streaming szolgáltatók, de az e-sport és a gaming iránt is. Ez különösen akkor látható, ha megnézzük a friss Q2-es jelentéseket, melyek azt mutatják, hogy tavaly ilyenkor jóval nagyobb volt a kereslet a videojátékokra, hiszen mindenki otthon volt.

Körülbelül 700 milliárd forintról beszélünk, ennyivel költöttek kevesebbet játékra az amerikaiak az idei második negyedévben. Brutális szám, elképzelni sem tudjuk, hogy ezt apróra váltva hány Dagobert-bácsi-féle medencét tölthetnénk meg. A hihetetlen pedig az, hogy ez még így is csak egy apró szelete az összképnek, a közel 700 milliárdos mínusz csupán 13%-os visszaesést jelent és ez csak és kizárólag az amerikai piacra vonatkozik.

A friss statisztikából az is tisztán látszik, hogy a játékosok egyre jobban figyelnek az előfizetésalapú rendszerekre, ezek iránt nőt az érdeklődés. Az eladási listákat egyébként a Nintendo vezeti, az ő konzoljaikból fogyott a legtöbb, már ami a darabszámot illeti, ha az eladások utáni nyereségről van szó, akkor a Sony áll az élen.

A kiesést azonban nem csak a koronavírus okozta járvány enyhülése okozhatja. A 2022-es Q2-ben jóval kisebb címek jelentek meg, mint tavaly. Tavaly április és június között olyan címeket kaptunk, mint a Resident Evil Village, a Mass Effect Legendary Edition vagy a Ratchet & Clank: Rift Apart, míg idén a LEGO Star Wars The Skywalker Sagán kívül nem igazán volt nagy dobása ugyanezen időszaknak.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!