Nem túl sikeresek a Netflix mobilos játékai

Ti tudtatok egyáltalán erről a lehetőségről?

A Netflix nehéz hónapokat tudhat maga mögött, hiszen a fennállása óta először csökkent jelentős mértékben – 200 ezerrel – az előfizetőinek a száma. Ennek következtében változásokat eszközölnek, például igyekeznek szigorítani a jelszó megosztáson, és ezáltal a azon, hogy egy fiókot a megengedettnél sokkal több felhasználó vegyen igénybe. Továbbá még idén érkezhet a Netflix olcsóbb verziója, ahol a műsorokat reklámblokkok szakítják meg – hasonlóan a televízióhoz.

Tavaly év végén jelentették be, hogy a kínálatukat videójátékokkal fogják bővíteni, amelyből mára 24 elérhető az alkalmazásban. Annak ellenére, hogy ez az felhasználóknak nem kerül további költségbe, elenyésző az érdeklődés. A 221 millió előfizetőből csupán 1,7 millió használja napi szinten a mobilos játékszolgáltatást, amely kevesebb mint egy százalék.

A probléma főként abból adódhat, hogy a felhasználók nincsenek tisztában ezzel a lehetőséggel, ezért alkalmuk sincsen a a Netflix Gaming oldalának megismerésére, pedig a kínálatban többek között olyan játékokkal találkozhatnának mint a Stranger Things vagy a MoonlighterA cégóriás célja az, hogy a lehető legjobb játékélményt legyen képes nyújtani, ezért a 2022-es év végére 50 játékra tervezik bővíteni a katalógusukat. 

Nyilvánosságra hozták, hogy több streaming tartalom adaptálásán is dolgoznak A vezércsel, A nagy pénzrablás, Árnyék és Csont –, amelyeknek érdemes lesz adni egy esélyt.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te tudtad, hogy a Netflixnek vannak játékai?

  • 13 %
  • 88 %