Ezra Miller beismerte, hogy kezelésre szorul és elnézést kért mindenkitől

Ezra Miller beismerte, hogy kezelésre szorul és elnézést kért mindenkitől

Sokadik botránya után végül úgy döntött, hogy ideje változtatni az életén, mert komoly problémákkal küzd.

Ezra Miller villámgyorsan előlépett szuperhősből Amerika első számú botrányhősévé, annyi esztelenséget művelt mostanában. Veszélyeztetett kiskorút, betörést hajtott végre és akár az is benne van a pakliban, hogy a viselkedése miatt a Warner mégsem küldi moziba a Flash filmet. Valami tehát látványosan megváltozott a színészben, emiatt pedig nem csak a hatóságok, hanem a rajongói is kikezdték. Még mielőtt teljesen lecsúszott volna és eltűnne a süllyesztőbe, ő maga posztolt arról, hogy komoly válságban van és emiatt segítséget szeretne igénybe venni:

„A közelmúltban intenzív válságon mentem keresztül. Már megértem, összetett mentális egészségügyi problémákkal küzdök, így megkezdtem a kezelést. Szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akiket megijesztettem és felzaklattam korábbi viselkedésemmel. Elkötelezett vagyok a gyógyulást illetően, hogy visszatérhessek egészségesen.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy tényleg ő maga látta-e be, hogy egyedül nem tudja túltenni magát ezen a nehéz helyzeten, esetleg külső nyomás – Warner Bros. oldaláról például – hatására tett beismerő vallomást. Mindenesetre az biztos, hogy a Flash film forgalmazója egyre kevésbé nézte jó szemmel Ezra cselekedeteit, bár több forrás is arra hivatkozik, hogy a stúdió kiáll mellette és támogatják őt mindenben.

Csak remélni tudjuk, hogy tényleg belevág a rehabilitációba és segítséghez folyamodik, aztán újult erővel ismét nagyszerű színészként tér vissza Ezra Miller.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!