Fortnite: Két Kamehameha képes hatástalanítani egymást?

Fortnite: Két Kamehameha képes hatástalanítani egymást?

A tárgyak bekerülése óta foglalkoztatott ez a kérdés.

A Fortnite-ot most a Kamehamehák és a Nimbus Cloudok uralják, így nem árt minden velük kapcsolatos kérdésre választ keresni. Ezek a Dragon Ball tárgyak elképesztő erővel ruházzák fel tulajdonosaikat, ezért mindenki a megszerzésükre törekszik, ami nem túl nehéz feladat tekintve, hogy automatákból is megvásárolható.

Sokak szerint a Kamehameha az eddigi legerősebb tárgy a Battle Royale-ban – amivel azért vitába szállnék, de az tény, hogy elképesztő nagyot sebez. Miután megszerezzük, három lehetőségünk van elsütni, a használata során pedig a levegőbe emelkedünk, és körülbelül egy másodpernyi erőgyűjtés után, lézernyalábot zúdíthatunk az ellenfeleink nyakába.

Amint megláttam ezt a tárgyat, felmerült bennem a kérdés, hogy ha két játékos egyszerre „kamehamázik" egymásra, vajon mi lehet a végkimenetel. A logikus az lenne, hogy a sugarak a levegőben összeütközve kioltják egymás erejét, és a páros épp bőrrel megússza, de gondolt erre az Epic mikor betette?

Szerencsére pár perc keresgélést követően, találtam egy videót, ahol SinX6 – youtuber – az adott szituációt teszteli.

A felvétel alapján teljesen jól működik a dolog, és érdemes a jövőben számításba vennünk ezt a lehetőséget is, mikor valaki célba vesz minket. Egyébként a szemfülesek az együttműködés előzetesében is láthattak egy jelenetet, ami választ ad a kérdésre, ettől függetlenül nem ártott a játékon belül is megnézni, hogy nem laboratóriumi körülmények között miként szuperál ez a funkció.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted túl erős a Kamehameha?

  • 80 %
  • 20 %
Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések