A Just Cause készítői évekig dolgoztak egy Vasember-játékon

Amiről nem tudunk, az nem fáj. Hát ezt most megtudtuk.

Egy nem mindennapi, sőt, igencsak szokatlan leleplezést tett a Just Cause-franchise-t létrehozó Avalanche Studios társalapítója (aki már nincs a cégnél), Christofer Sundberg. Egy interjú során elárulta ugyanis, hogy a cég évekig fejlesztett egy nyílt világú Vasember-játékot, azonban a projektet 2012 körül törölték. Azt, hogy ennek mi volt az oka, nem árulta el, annyit mondott, hogy a költségek nőttek, a határidők szűkültek és a vállalat becsődölt volna. Ilyen információkat nagyon ritkán osztanak meg a stúdiók, az üzleti kapcsolatok, a titoktartási megállapodások és számos más korlátozó tényező miatt. Lehet ezúttal is jobban jártunk volna, ha így történik, mert nem okozott volna szívfájdalmat és ürességet a hiánya, hiszen nem tudtuk volna, hogy hiányzik.

Azt nem tudta megmondani Sundberg, hogy pontosan mikor történt mindez, úgy fogalmazott, a játék fejlesztését valamikor a Just Cause 2 készítése köré vagy azutánra tenné, amikor az Avalanche igazán felkarolta a nyílt világú játéktervezést és a függőleges mozgást a grappling segítségével. Hozzátette, egy a program nagyszerű lett volna, mert remek szakemberek dolgoztak rajta.

A Vasember-projekt törlése egyáltalán nem lassította le az Avalanche Studios lendületét. Az Iron Man-t 2012-ben ugyan törölték, de 2015-ben öt különböző játékot dobtak piacra, köztük a Mad Maxet és a Just Cause 3-at. Most egy Xbox-kiadású játékon dolgozik a stúdió Contraband néven, amelyet úgy írnak le, mint egy kooperatív heist-játékot járműves harccal. A rajongók pedig nem maradnak Vasember-játék nélkül sem, ugyanis a hírek szerint az Electronic Arts nemrég megnyitott stúdiójában fejlesztés alatt áll egy új AAA Iron Man-játék. A D23-on lehet, hogy erről is érkezik némi hivatalos információ.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te szívesen játszottál volna a törölt Vasember-játékkal?

  • 75 %
  • 25 %
  • 0 %