Meglepetésre két underdog csapat jutott be a Dota 2 CEE Champions csoportkörébe

Meglepetésre két underdog csapat jutott be a Dota 2 CEE Champions csoportkörébe

Pazar és izgalmas mérkőzéseket követően a hazai selejtezőkből megvan a két ötös, akik képviselhetik Magyarországot a nemzetközi porondon.

Valószínűleg a legtöbben arra számítottak, hogy a KSK lesz az egyik továbbjutó csapat, hiszen már a nyílt selejtezőben is magabiztosan meneteltek és szerezték meg a első seedet. Ráadásul rajtuk kívül a FunFunFun is remek formát mutatott az első napon és gyorsan biztosították a helyüket a zárt kvalifikációban. Ezt követően még a Team Ízléstelen és a Spirit Gaming vett még részt a selejtező zárt szakaszában. A formátum annyiban változott, hogy az addigi BO1-es meccseket felváltották a BO3-as küzdelmek.

A seedelés miatt az alábbi párosítások alakultak ki:

KSK vs Team Ízléstelen

Itt elég gyorsan kiderült, hogy az Ízléstelen ötöse (Dr. Zaiks, kdm, Always Have a Chance, GGeeli, Jim P) elég szépen összeállt és már a mérkőzés elejétől kezdve remekül is muzsikált. A 42 perces első meccsen például kdm Juggernautja elpusztíthatatlan volt és a 10/0/16-os stat is magáért beszél. Nagyszerűen fightoltak, jól vették észre a lehetőségeket, ezzel pedig felőrölték a Dandilas (csehek 2. számú midlanere), Seriks, Drizzt, Csaky és Agoston kvintettjét. A visszavágóban aztán Seriks Tuskja és Dandilas Marsa diktálta a tempót és az általuk kiosztott sebzés, illetve az Aréna kiváló használata nagyjából biztosította, hogy ki tudják kapcsolni a Phantom Assassint, valamint ezzel szét is zilálták az ellenfél sorait. Sikerült egyenlíteniük, de a mindent eldöntő harmadik meccs nem várt fordulatot hozott. Dacára a Dragon Knight és a Bloodseeker jó startjának, a KSK nem tudta megállítani az Alchemistet a farmolásban. Az első team fightot bár nekik kedveztek, szép lassan összeszedte magát az Ízléstelen együttese és felülkerekedett ellenfelén. Jim P Windrangerét és AHC Queen of Painjét élvezet volt nézni, volt néhány nagyszerű megmozdulásuk, összességében pedig behúzták a párharcot 2:1-re, így kiejtették a KSK-t.

FunFunFun vs Spirit Gaming

Kicsit furcsa volt az FFF draftja, hiszen egy masszív mid game kezdőt hoztak össze a Centaur, Brewmaster, Pudge, Hoodwink és Witch Doctorral. Hiába volt 3 tankos karakterük, nem tudtak érvényesülni a fightokban, már csak azért sem, mert a Spirit kerülte a nagyobb team fightokat és okosan gankeltek. A Primal Beast ráadásul nagyon jól bevált, a BKB után kvázi elpusztíthatatlanná vált, miközben tonnányi sebzést osztott ki, erre pedig rátett egy lapáttal a QoP és a Monkey King is. 12 perc után már 5 ezres előnyük volt, amit folyamatosan növelni tudtak és bár egy ideig tudta tartani a sorait az FFF, végül kapituláltak. A visszavágó a Spectre (FFF.Sektro) és a Morphling (Spirit.Aida) párosról szólt alapvetően, hogy melyikük képes zavartalanul farmolni és milyen módon csatlakozhat be a csapat harcokba. Az elején több ideje maradt a Spirit carryjének és ennek meg is lett az eredménye. Nagyban segítette a dolgát Dandris a Tinyval és Alfa a Viperrel, hiszen sokszor 4v5-ben képesek voltak jó fightokat lehozni, egy alkalommal Alfa még egy Ultra killt is összehozott ilyen módon. Egy védekezés utáni üldözés balul sült el az FFF számára és két embert is buktak, ez pedig lehetőséget jelentett a Spirit Gamingnek a befejezésre, főleg, hogy nem tudták visszavenni magukat védők. A 2-0-ás eredmény azt jelenti, hogy a Spirit Gaming ott lehet a CEE Champions csoportkörében.

A CEE Champions csoportkörének a sorsolása egyelőre még nem történt meg, viszont azt már lehet tudni, hogy a küzdelmek szeptember 27-én kezdődnek, melyről természetesen lesz magyar nyelvű közvetítés.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!