RLCS Worlds: Magyar közvetítéssel érkezik a 2021-22-es szezon záró eseménye

RLCS Worlds: Magyar közvetítéssel érkezik a 2021-22-es szezon záró eseménye

Véget ért a szezon közel 9 hónapos alapszakasza, a világ 24 legjobb csapata csap össze a világbajnoki címért, ezt pedig magyar nyelven is követhetitek majd.

2021. október 10-én, az észak amerikai 1. őszi esemény selejtezőivel vette kezdetét, 2022. július 3-án pedig a Tavaszi Majorrel ért véget a Rocket League Championship Series 2021-22-es szezonjának „alapszakasza". Közel 9-10 hónapon át, összesen 8 régióban küzdöttek rendületlenül a csapatok azért, hogy kiharcolják szereplésüket a Dallasban megrendezésre kerülő világbajnokságon, ahol kiderül, ki a legjobb csapat a világon.

A verseny 3 részből fog állni. Elsőként a Wildcard szakaszban 16 csapat küzd megy egy svájci rendszerű (Swiss) csoportkörben, ahol minden összecsapás Best of 7 formátumú lesz. Innen 8 együttes juthat tovább a csoportkörbe, ahová az alapszakaszbeli eredmények alapján 8 együttes került kiemelésre. Ez a 16 csapat két darab, 8-8 csapatos, vigaszágas-kieséses rendszerű csoportba kerül, ahol szintén minden szett Best of 7 lesz. A csoportokból 4-4, összesen 8 csapat juthat tovább a rájátszásba, ahol egy egyenes kieséses ágrajz mentén dönthetik el, hogy ki legyen a világbajnok. A bajnokságra minden kontinens delegált csapatokat, szám szerint:

  • Európa (EU): 6 csapat
  • Észak-Amerika (NA): 6 csapat
  • Dél-Amerika (SAM): 3 csapat
  • Közel-Kelet és Észak-Afrika (MENA): 3 csapat
  • Óceánia (OCE): 2 csapat
  • Közép- és Dél-Afrika (SSA): 2 csapat
  • Északkelet-Ázsia (APAC N): 1 csapat
  • Délkelet-Ázsia (APAC S): 1 csapat

A Wildcard csoportkörében is több, akár a rájátszásra is esélyes együttes található. A négynapos küzdelem első játéknapján, augusztus 4-én az 1. forduló kerül megrendezésre, augusztus 5-én a 2. forduló kerül lebonyolításra, 6-án a 3. forduló, ahol az első két-két továbbjutóra és kiesőre is fény derül, míg 7-én a 4. és 5. fordulókkal zárul a szakasz. Az első forduló párosításai a következő, a továbbiak pedig az eredmények függvényében derül csak ki:

  • 18:00 Renegades (OCE) vs. Bravado Gaming (SSA)
  • 18:00 Senbei Strikers (APAC N) vs. OpTic Gaming (NA)
  • 19:00 SpaceStation Gaming (NA) vs. The Club (SAM)
  • 19:00 Dignitas (EU) vs. Gaimin Gladiators (APAC S)
  • 20:00 Karmine Korp (EU) vs. 01 Esports (MENA)
  • 20:00 Version1 (NA) vs. Orlando Pirates Exdee (SSA)
  • 21:00 Pioneers (OCE) vs. Veloce Esports (MENA)
  • 21:00 Team Secret (SAM) vs. SMPR Esports (EU)

Az összdíjazás ráadásul a Rocket League e-sporttörténelmében minden eddiginél nagyobb: 2 085 000 dollárt osztanak szét a csapatok között, ebből a győztes csapat 600 000$-ral gazdagodik. Az összecsapásokat ráadásul a csoportkörtől kezdve magyar nyelven is követhetitek élőben, az Esport3TV Twitch-csatornán is közvetítve lesznek a legjobb 16 küzdelmei.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik csapat lesz a világbajnok?