Mindenkit kitett a becsődölt ORDER, fürdőköpenyben tér vissza a csapat

Mindenkit kitett a becsődölt ORDER, fürdőköpenyben tér vissza a csapat

Dickstacy rég lelépett a Grayhoundtól, de az új felállás humorérzéke miatt sem kell aggódni a bejelentővideó alapján.

Augusztus második felében derült ki, hogy az ausztrál ORDER nevű szervezet – akik LoL-ban és CS:GO-ban is jelentősebb csapatokat támogattak a régióból – csődeljárás alá került és jelentős, hatszámjegyű tartozást halmozott fel dollárban. Az akkori hírek szerint még nem halt meg a klub és szerették volna legalább eladás útján életben tartani azt.

Mostanra kiderült, ez nem fog menni, ezért minden alkalmazott, köztük a játékosok szerződéseit is felbontották – árulták el az eljárást felügyelők a Dexertonak. Az ORDER egyelőre nem került felszámolás alá, erről két hét múlva lesz egyeztetés.

Az ORDER vége egyben azt is jelentette, hogy az októberben az ázsiai RMR-on küzdő CS:GO csapatuknak új otthont kellett találnia. A tálcán kínált lehetőséget nem más, mint a Grayhound fogta meg. A kisméretű, leginkább humorával és fürdőköpenyes mezeivel népszerűvé vált org egy nevetséges videóval jelentette be a játékosokat, amit angol nyelven alább tekinthettek meg. A lényeg röviden annyi lenne, hogy Liazznak eddig nem volt pénze vagy szerencséje a nőkkel, de mióta a Grayhoundban játszik, mindez megoldódott – nem lőjük le a poénokat.

A Grayhound felállása

Simon „Sico” Williams
Joshua „INS” Potter
Alistair „aliStair” Johnston
Jay „Liazz” Tregillgas
Declan „Vexite” Portelli

David „Kingfisher” Kingsford

Képek: Grayhound
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!