Ninja mostantól egyszerre 6 platformon streamel

Ninja mostantól egyszerre 6 platformon streamel

Felbontotta a Twitch-es kizárólagosságát.

Szeptember 1-én történt, hogy Ninja – az egyik leghíresebb streamer – bejelentette, hogy határozatlan időre felhagy a közvetítéssel. A tartalomgyártó éppen a Fortnite-tal játszott, mikor egy látszólagos semmiségen kiakadt, és azt mondta, hogy ő ezt nem tudja a továbbiakban így folytatni, szüksége van egy szünetre. Erről az alábbi cikkben bővebben olvashattok:

Mindenki meglepetésére azonban elég hamar visszatért, de nem úgy, ahogy arra számítani lehetett. Még anno 2020-ban Mixer megszűnése után visszaigazolt a Twitchre, ahova szerződés köti, de most ezt megszakítva, több platformon is közvetítésbe kezdett. Ninja lemondott a Twitch-es partneri státuszról – így az előfizetési lehetőségről is –, hogy mellette streamelhessen YouTube-on, Twitteren, Facebookon, Instagramon és TikTokon.

Az első ilyen közvetítése során a különböző platformokon egyszerre több mint 40 000-en nézték. Ez nagy számbeli ugrás a legutóbbi időben Twitch-en produkált nézettségéhez képest, azonban rengeteg pénztől eshet el a feliratkozók hiányában. Ninja ezt azért tudja mégis gond nélkül bevállalni, hiszen a kiadóktól állítólag egy millió dollárt kap, a játékaik kipróbálásáért.

Habár ő az első ekkora streamer, aki ezt az utat választja, nem valószínű, hogy sokan fogják követni a példáját, pont a fent említett pénzügyi okok miatt. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted hosszútávon megéri Ninja döntése?

  • 38 %
  • 63 %
Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések