Ezt nyilatkozták a játékosok az EU RMR első napjain

Ezt nyilatkozták a játékosok az EU RMR első napjain

HooXi, Xizt, valde, xertioN és gla1ve is kommentálták a csapatuk helyzetét az év legfontosabb tornáján.

Az IEM Road to Rio selejtezők teljes gőzzel zajlanak, a mai napon már az amerikai csapatok is belevágtak az IEM Rio Major-helyekért zajló ádáz csatákba. Az első nap a favoritokról szólt Európában, a győztes csapatok játékosai pedig sorra kommentálták az eredményeiket vagy a csapatuk állapotát a sikerek után – ezeket szemléztük.

HooXi az ECSTATIC elleni 16:0-ról

„Nyilván remek érzés, nem lehet erről sokat mondani. Szerintem ez gyakran így van, de az eredményjelző nem mutatta, mennyire szoros is volt ez, szerintem egy kicsit szorosabb volt. Az elején szoros körök voltak. Örülünk, de van még min javítani akkor is, ha 16:0 volt az eredmény. [...] Igen [előnyt jelentett a CT oldali kezdés], de erre készültünk, hogy a CT-oldalon kezdünk. Szerintem a mostani metában az a legjobb, ha a CT-oldalon kezdessz.”

Xizt jabbi beilleszkedéséről

„Az elején, amikor gyakorolni kezdtünk jabbival, láttuk, hogy hatalmas a potenciál benne. Remekül játszott a felkészüléseken, de aztán a csapattal sokat küszködtünk szerintem, Kölnben és a BLAST Premieren is. Nem feltétlenül gondolom azt, hogy jabbi miatt kaptunk ki, egyszerűen csapatként, egységként nehézségeink voltak, de egyértelműen azt látom, hogy jabbi egyre jobban illeszkedik a csapatba. Feljebb lépett, nagy hatása van és nagyon fontos clutch-okat nyer nekünk. Sokat várok el jabbitól, hatalmas tehetség és kíváncsi vagyok rá, tud-e még többet nyújtani.”

valde az ENCE EPL szerepléséről

„Az őszinte válaszom az, hogy mindannyian többet vártunk és már hamarabb. Nagyon csalódottak voltunk például a Pro League-en elért eredménnyel, de történt, ami történt, ez volt az első versenyünk együtt, nem tudjuk még mi a map poolunk, hogyan játsszunk hivatalos meccseken. Össze kell szoknunk, ki hogyan reagál és csinál dolgokat, ezeknek is szerepe volt abban, hogy nem alakult túl jól az első verseny. Szerintem ez [az RMR] remek lehetőség arra, hogy visszarázódjunk.”

xertioN a saját beilleszkedéséről a MOUZban

„Azt mondanám, hogy elég jól megy. Arra számítottam, hogy sokkal könnyebben fog menni a MOUZban, mert mindent ismerek már itt, a rendszert, a szervezetet, még a játékosokat is a csapatban. Szóval arra számítottam, hogy sima lesz, de nyilván van pár dolog, néhány pálya is talán, amivel még nem barátkoztam meg mostanra teljesen. Dolgozunk rajta és amint kényelmesebb lesz, konzisztensen jobb számokat fogok pakolni.
Talán a rendszer miatt [érzem magam kényelmetlenül], néha nem vagyok 100%-ig biztos abban, ahogyan megközelítünk köröket és nem tudom pontosan a szerepemet, ami ahhoz vezet, hogy néha kicsit zavarodott vagyok. Nyilván rossz érzés, hogy tudom, néha nem tudok segíteni a csapattársaimnak, de ja, dolgoznom kell rajta és tapasztalatot kell gyűjtenem ezekkel a körökkel.”

Gla1ve a k0nfiggal és device-szal kapcsolatos pletykákról

„Sosem tudhatod, mi fog történni a jövőben és ez érinti a teljes csapatot, beleértve engem is. Az eredményeink nem voltak annyira jók és megértem, hogy a szervezet néha ki akar próbálni valami mást, tisztelned kell ezt és meg kell tenned a lehető legtöbbet, hogy megtartsd a helyed a csapatban. Úgy érzem jó, hogy nyíltan és őszintén tudunk beszélni a dolgokról, nem arról van szó, hogy mindenki tud valamit, kivéve ez az ember, szerintem az nem jó. Jó így, hogy az edző, a szervezet hozza meg a kemény döntéseket és a játékosok nem szólnak bele. Ez jó.”

Kövessétek élőben, magyar nyelven az IEM Road to Rio európai RMR-jait az Esport1TV Twitch csatornáján, valamint az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén!

Borítókép: HLTV/theMAKKU
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!