suNny és oskar eladósorban, mi történik a TITANSnél?

Egyik napról a másikra jelentette be a TITANS, hogy három játékos és az edző is átigazolási listára került.

SunNy, oskar, supra és LMBT csapatként eladásra kerül a TITANS csütörtöki bejelentése szerint. Az augusztusban nagyon eredeti névvel és logóval alakult szervezet mindössze két játékosát tartja meg – legalábbis egyelőre így tűnik. MSL és Nodios sorsáról semmit sem tudni, lehet köréjük terveznek majd új felállást a jövőben a svájciak.

Remek kérdés, hogy mi is történhetett a korábban GORILAZZként ismert csapattal. A nyilvánvaló válasz az, hogy nem jutottak ki az IEM Road to Rio RMR-jaira. Tehát az év végéhez közeledve már nem igazán lesz versenyzési lehetőségük, a kudarc pedig akkora, hogy a szervezet hajlandó más irányba menni a csapat összeállításában, ettől pozitív fejlődést remél. A kevésbé nyilvánvaló megfejtés abból következik, hogy csapatként kínálják a távozókat – és innentől spekulálunk.

Felettébb gyanús, hogy oskarék nem akartak tovább játszani MSL-ékkel az eredmények miatt, a szervezet viszont a dán irányító mellé állt inkább. Mégis mi másért történhetne meg, hogy egy szervezet csapatként akarja eladni a jónevű és erős játékosait az edzővel együtt, de az irányító nélkül? És akkor azt még nem is említettük, hogy suNny volt a projekt tagjai közül az utolsó, aki még annak idején flushával együtt kockáztatott és belevágott ebbe. Azt gondolhatnánk, egy orgnál nem szívesen engednek el egy lényegében franchise játékost. Még akkor sem, ha a franchise maga csak két hónapja esett át a keresztelőn.

Akármi is történt, kíváncsian várjuk, hogy hol folytathatja a sunNy–oskar–supra–LMBT kvartett, mert egészen biztosak vagyunk abban, hogy tudnának ők még mit adni a Counter-Strike mezőnyének.

Borítókép: HLTV/brcho
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!