Tovább késik a Dead Island 2, megjelenik valaha?

Tovább késik a Dead Island 2, megjelenik valaha?

Egészen hihetetlen, ami a Dead Island 2 körül folyik.

A Dead Island sorozat úgy tűnik nem akar folytatódni. A zombikat aprító akció-FPS első része hatalmas sikert aratott 2011-ben, a rajongók pedig várták a folytatást. Néhány évvel később úgy tűnt, kívánságuk teljesülhet, ugyanis a 2014-es E3-on osztották meg a játék előzetesét a fejlesztők. A programot ekkor 2015 második negyedévére várták. Hát, nem éppen 2015 van. Aztán év elején kaptuk a jó híreket, hogy a játék készül, jól halad. Az iparági bennfentes, Tom Henderson akkor azt mondta„A megjelenési dátum valamikor 2022 utolsó hónapjaiban várható, amely legfeljebb akkor csúszhat el, ha komoly problémák adódnak időközben." Most már tudjuk, adódtak. 

Ezután a nyár végén derült ki, hogy február 3-a lehet az új megjelenési dátum.  A Gamescomon kapott egy újabb trailert, és megerősítették a februári dátumot. Ekkor azt hihettük minden rendben van. Már a részletekről kaptunk információkat, miről szól majd a játék, milyen rendszereket kap, illletve, hogy a fejlesztők szerint ez lesz minden idők legvéresebb játéka.

Már előrendelhető státuszban van a szoftver, így sokan izgulhatnak, hogy mikor kapják már kézhez. Már egészen közel érezhették magukhoz a megjelenést, amely további 3 hónapot csúszik a hírek szerint. Az új dátum április 28., azonban nem vagyunk meggyőzve arról, hogy a fejlesztői pokolban levő játék valóban érkezik tavasszal. A törlést talán már megússza, hiszen rengeteg időt, energiát és pénzt belefektettek, de ennyi csúszás után egy valóban jó játékot illene leraknia a Dambuster Studiosnak az asztalra.

Addig is, nézzétek meg  Goat Simulator 3 paródiáját a Dead Islandról.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted megérkezik áprilisban a Dead Island 2?

Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések