Most már biztos, hogy nem lesz multiplayer Cyberpunk 2077-játék

A tervek szerint ez lett volna a CD Projekt Red következő nagy dobása, de a nem várt esemény miatt inkább lemondtak róla.

2020-ban már lázban tartotta a játékosokat a CD Projekt Red újabb nagy alkotása, a Cyberpunk 2077. Aztán a csúszásokat követően decemberben végre elérkezett a tényleges megjelenés napja, ami végül botrányosra sikeredett. Kettő esztendővel ezelőtt, alig egyetlen héttel a megjelenés után a Sony kénytelen volt levenni a Cyberpunk 2077-et a hivatalos boltjából, a PlayStation Store-ból. Emellett visszafizették minden vásárlónak a teljes vételárat, aki ezen a platformon vásárolta meg a játékot. PS4 mellett a másik konzolon, Xbox One-on is katasztrofálisan futott a játék, de a next-gen, illetve az asztali gépeket is rendesen igénybe vette.

Néhány nap leforgása alatt ennek hatására a cég részvényei is mélyrepülésbe kezdtek, tehát ez a start több fronton is megviselte őket. Most pedig egy olyan információt is megosztott a CDPR, ami alapjaiban változtatta meg a hozzáállásukat a jövőbeli fejlesztésekhez – azóta már azt is tudjuk, hogy a next-gen update és az Edgerunners anime miatt szenzációsan jól fogy a 2077, tehát bevált a dolog. Kiderült ugyanis, hogy egy tripla-A kategóriás Cyberpunk multiplayer címet is ki szerettek volna adni a 2077 megjelenését követően. A gyászos indulás miatt azonban elkaszálták ezt az ötletet.

Philipp Weber, a játék vezető küldetéstervezője és koordinátora az Eurogamernek adott interjújában mesélt a dologról:

„Valóban meg kellett vizsgálnunk, hogy a Cyberpunk indulása után mire figyeljünk oda leginkább. Fókuszba került, hogy jó állapotba kerüljön a játék és az emberek számára egy nagyszerű élményt jelentsen. Lényegében a prioritás megváltozásas azt jelentette, hogy a többi R&D projektet el kellett engednünk. A Cyberpunk révén sok dolgot akartunk csinálni egyszerre, de végül egy dologra kellett koncentrálnunk és azt mondani: Rendben, mi az igazán fontos? Majd ezt a részt igyekeztünk nagyon jóvá tenni.”

A CD Projekt elnök-vezérigazgatója, Adam Kiciński 2021 márciusában erősítette meg, hogy a vállalat lemondta az önálló Cyberpunk többjátékos játék tervét.

„Korábban már megszellőztettük, hogy a következő tripla-A kategóriás címünk egy többjátékos Cyberpunk játék lesz, de akkor úgy döntöttünk a körülmények miatt, hogy újra gondoljuk a dolgot. Nem egyetlen nagy online élményre vagy játékra akartunk végül összpontosítani, hanem arra, hogy mindegyik játékunkba helyet kapjon valamilyen formában az online lehetőség.”

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!