Fortnite: 1 millió dolláros kihívással érkezik a MrBeast együttműködés

Nevéhez méltó eseménnyel jön a YouTube királya.

A novemberi FNCS alatt láthattuk az első jelét annak, hogy a közeljövőben MrBeast kollaboráció érkezik a Fortnite-ba, azonban a Chapter 4 előzetesében egy pillanatra az Epic Games is megmutatta nekünk a sztárt. Elkerülhetetlen volt, hogy Jimmy Donaldson – MrBeast – idővel feltűnjön a Battle Royale-ban, és azt is gondolhattuk, hogy nem egy átlagos együttműködésről lesz szó.

Kezdjük a kozmetikai elemekkel. Természetesen eszméletlenül menőre sikerültek a skinek, melyeket majd az Item Shopból szerezhetünk be, és az alábbi módokon néznek ki:

MrBeast kinézet és a kiegészítők

MrBeast6000 kinézet és a kiegészítők

Ezen felül egy saját MrBeast Extreme Survival Challenge térkép is jön, ami a 7990-6907-8565 kóddal érhető el, november 17-én pedig egy ehhez kapcsolódó kihívás veszi kezdetét. Az a játékos, aki a legtöbb pontot szerzi – bárki lehet az, akár te is –, 1 millió dolláros nyereményben részesül. A pálya mától lesz elérhető, így el lehet kezdeni a gyakorlást, hogy később minél jobban menjen.

Már csak azért is érdemes szerencsét próbálnunk, mert a top 100 000 játékos a következő Beast Brella Umbrella itemmel gazdagodik:

További küldetések is érkeznek majd, melyekkel egy sprayt és egy loading screent szerezhetünk. Ezeket 2023. január 4-éig lesz lehetőségünk begyűjteni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerencsét próbálsz a versenyen?

  • 67 %
  • 33 %